Magyar foci

Hiába Böde nagy gólja, a Puskás Akadémia bebetonozta magát a második helyre

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Bár kétgólos hátrányból egyenlíteni tudott a Paks Felcsúton, a három pontot végül a Puskás Akadémia szerezte meg.

A házigazda csapat futballozott kezdeményezőbben az első félidőben és 45 perc alatt akár el is dönthette volna a három pont sorsát, de végül csak kétgólos vezetéssel mehetett pihenőre, ugyanis Mance és Kiss találatain kívül elpuskázta lehetőségeit.

A különbség fenntartásához ugyanakkor kellett Tóth Balázs, a felcsútiak kapusa is, aki több remek védést mutatott be.

A fordulást követően mindkét együttes előtt adódtak lehetőségek, majd a vendégeknek jött össze a szépítés: az utóbbi időben belső védőként játszó Böde Dániel szerzett nagy gólt.

Nem sokkal később már az egyenlítést ünnepelhette a Paks: Böde ezúttal büntetőt harcolt ki, melyet a góllövőlistát vezető Hahn János – aki novemberben Pakson négy gólt lőtt a Puskásnak – értékesített.

A80. percben újabb fordult jött, egy pontrúgásból ismét előnybe került a Puskás Akadémia. Az utolsó tíz percben óriásit hajrázott a Paks, a Puskás pedig kontrákkal veszélyeztetett, de az eredmény nem változott.

NB I, 21. forduló:

Puskás Akadémia – Paksi FC 3-2 (2-0)
Felcsút, Pancho Aréna, zárt kapus,
v.: Kárpály
Puskás Akadémia: Tóth – Szolnoki, Joao, Spandler, Nagy Zs. – Urblík, Plsek – Slagveer (Baluta, 84.), Knezevic (van Nieff, 79.), Kiss T. – Mance (Géresi, 62.).
Paks: Hegedűs – Osváth, Böde, Lenzsér, Szabó J. – Tamás, Papp (Ádám, 62.), Bognár, Bertus (Nagy R., a szünetben) – Haraszti (Sajbán, 70.), Hahn (Lorentz, 80.)
gól: Mance (21.), Kiss T. (24.), Plsek (80.), illetve Böde (68.), Hahn (75., 11-esből)
sárga lap: Szolnoki (72.), illetve Szabó J. (17.), Lenzsér (78.), Ádám (92.)

 

A forduló további programja:
vasárnap játsszák:
Mezőkövesd Zsóry FC – Ferencvárosi TC 14.30
MOL Fehérvár FC – MTK Budapest 17.00

 

A tabella:
1. Ferencvárosi TC 20 15 4 1 42-10 49 pont
2. Puskás Akadémia FC 21 11 3 7 29-28 36
3. MOL Fehérvár FC 20 9 6 5 42-23 33
4. Kisvárda Master Good 21 8 7 6 22-25 31
5. Paksi FC 21 8 5 8 42-40 29
6. MTK Budapest 20 8 5 7 29-27 29
7. Mezőkövesd Zsóry FC 20 8 4 8 21-25 28
8. Újpest FC 21 7 4 10 26-45 25
9. Budafoki MTE 21 6 5 10 27-39 23
10. ZTE FC 21 6 4 11 37-41 22
11. Budapest Honvéd 21 5 7 9 32-32 22
12. Diósgyőri VTK 21 5 2 14 23-37 17

Olvasói sztorik