Magyar foci

Nem kell a Honvédnak a válogatott csatár

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Az év utolsó napján két játékostól is elköszönt a Budapest Honvéd.

Kálnoki-Kis Dávid távozása nem meglepetés, mert a védő az ősszel csak az NB III-ban szereplő második csapatban kapott lehetőséget a klubnál.

A 29 éves védő Magyar Kupa-győztesként távozik a kispestiektől, a csapat színeiben összesen 25 tétmeccset játszott, ezeken 3 gólig jutott, írja a klub honlapja.

A másik távozó a válogatott csatár, Ugrai Roland, aki elég megosztó személyiség volt a kispesti drukkerek körében. A képességeit senki nem vitatta, de a szurkolói fórumokon gyakran amiatt kritizálták, hogy a pályán nem tűnt igazán csapatembernek.

Ugrai a bajnokságban és a kupában összesen 25 meccsen szerepelt a Honvédban, és négy alkalommal volt eredményes. Mindkét távozónak most járt le a szerződése a Honvédnál.

A kispestiek nehéz őszön vannak túl, Bódog Tamás bele is bukott a gyenge szereplésbe, a helyére beugróként négy meccsen hét pontot összegereblyéző Pisont Istvánra vár a feladat tavasszal, hogy immár vezetőedzőként benntartsa a csapatot, amely jelenleg a 10. a tabellán.

Kapcsolódó
A Honvéd meghúzta azt, amire senki sem számított
Bódog Tamás menesztése óta egyre másra új edző érkezéséről jönnek a hírek, ehhez képest váratlant húztak Kispesten.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik