Magyar foci

35 másodperc alatt gólt kapott, mégis nyert a Budapest Honvéd

A Budapest Honvéd 2-1-re megnyerte a Budafok elleni bajnokit, amelyet a tizedik fordulóból halasztottak el.

Pedig pocsékul indult a meccs a kispestieknek, a találkozó első percében került lövő helyzetbe Skribek Alen, aki alaposan meglephette Tujvel kapust azzal, hogy a rövid alsót vette célba. A labda ugyanis besurrant a kapuba.

A korai gól alapjaiban meghatározta a mérkőzést, mert innentől a Honvéd irányított és bár sokáig úgy nézett ki, hogy nem sikerül egyenlíteni, Marko Nikolics lerántott Ivan Lovricot az első félidő hajrájában. A tizenegyest könyörtelenül bevágta Gazdag Dániel a kapu jobb oldalába.

A második félidőben jól kezdett mindkét csapat és inkább a Budafok irányította a meccset, amikor Tamás Krisztián labdát szerzett, villámgyors kontrát indított, amelynek végén Balogh Norbert talált a kapuba.

Hajtott ezután is a Budafok, de egyenlíteni már nem tudott, így a Diósgyőr mellett a kieső zónában telel.

Végeredmény – NB I, 10. forduló

Budafok-Budapest Honvéd 1-2 (1-1)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik