Magyar foci

Győztes meccs után jelentette be az Újpest edzője, hogy távozik

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Az Újpest FC 3-2-re legyőzte a Zalaegerszeg csapatát szerda este, az NB I 11. fordulójából elmaradt mérkőzésen, de a meglepetés a lefújás után jött. A győztes találkozó utáni nyilatkozatában a lila-fehérek edzője, Predrag Rogan bejelentette, hogy ez volt az utolsó meccse a csapat élén.

Kapcsolódó
Olyan meccset játszottak az NB I-ben, mintha csak fejjel érne a gól
Öt találatból négyet fejjel szereztek a csapatok.

Rogan a szokásos mérkőzést követő interjújában rögtön azzal kezdte, hogy nem akar sokat beszélni, mert úgyis ez volt az utolsó mérkőzése. Boldog karácsonyt kívánt és ezzel ki is sétált volna a kamera elől a szakember, ám az M4 Sport riportere még visszahívta. Arra a kérdésre azonban, hogy miért távozik és kinek a döntése, csak annyit mondott,

kérdezzék meg erről a klubot.

Predrag Rogan még az előző idény hajrájában váltotta Nebojsa Vignjevic edzőt. Összesen 23 bajnokin vezette az Újpestet, ezalatt 9 győzelem 6 döntetlen és 8 vereség a mérlege.

Frissítünk!

Nem sokkal a nyilatkozat után az Újpest FC bejelentette, hogy szerződést bontott a vezetőedzővel és helyét a 2016 és 2018 között Vasasnál dolgozó Michael Oenning veszi át, segítője Gál István lesz másodedzőként.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik