Magyar foci

Szoboszlai: Ha hozom az általam elvárt szintet, a találgatások a jövőben is folytatódnak

Johann Schwarz/SEPA.Media /Getty Images
Johann Schwarz/SEPA.Media /Getty Images

Szoboszlai Dominik lejátszotta utolsó mérkőzését az osztrák élvonalban szereplő Salzburgban, gólpasszt adott ugyan, de csapata kikapott. A magyar válogatott játékos januártól az RB Leipzignél folytatja labdarúgó-pályafutását, döntésének hátteréről elárulta: több érv is a német csapat mellett szólt, ráadásul onnan érezte a leginkább, hogy számítanak rá.

Azt gondolom, hogy a legjobb döntést hoztuk meg hárman, édesapámmal és menedzseremmel együtt

mondta az M4-nek.

A fejlődése szempontjából fontos volt, hogy nem olyan csapatot választottak, ahol nagyon kevés esélye lett volna játszani, az is lényeges volt, hogy a lipcsei együttes – melyben ott van Gulácsi Péter és Willi Orbán is –, hasonló rendszerben játszik, mint a Salzburg és mégis egy fokkal magasabb szintet képvisel, jobb csapat.

Kapcsolódó
Szoboszlai gólpasszal és vereséggel búcsúzott el Salzburgtól
Kezdőként játszott, januárt már a Lipcsét erősíti.

„Úgy éreztem, hogy ők tényleg akarnak – fogalmazta meg a legdöntőbb érvet a húszéves támadó középpályás, aki a következő fél évre célként azt fogalmazta meg, hogy minél több játékperce legyen. – Volt nagyon sok csapatról szó, de nem volt bennem az az érzés, hogy úgy gondolják, igen, őt mindenféleképpen akarjuk.”

A Nemzeti Sportban is megjelent vele egy interjú, abban arról kérdezték, megkönnyebbült-e, hogy lezárult az átigazolás. Magabiztos választ adott.

Nem mondanám, hogy zavartak a különböző átigazolási pletykák, elvégre ha továbbra is hozom azt a szintet, amelyet elvárok magamtól, akkor a találgatások a jövőben is folytatódnak. Ezzel együtt örülök, hogy végre eldőltek a lényegi kérdések.

Szoboszlai csütörtökön – amikor 2025 nyaráig szóló szerződést írt alá – találkozott Julian Nagelsmann vezetőedzővel, de egyelőre még nem sokat beszéltek egymással, mert a csapatnak edzése volt, neki pedig orvosi vizsgálatra kellett mennie. A tréner mondta neki, várja már, hogy december 28-án kiérkezzen, és ő is jelezte, minél hamarabb ott akar lenni.

Úgy látja, hogy az első lipcsei fél évben nem vár rá egyszerű feladat.

„Ez egy összeszokott csapat, odamegyek én, és akkor nem az lesz, hogy egyből bedobnak a mély vízbe. Vagy lehet, az lesz, akkor viszont meg kell állnom a helyem. Minél több játékpercet szeretnék, és ha lehet, a Bundesligát megnyerni.”

Igennel felelt arra a kérdésre, hogy a BL-szereplés után számára a következő lépcsőfok a BL megnyerése-e, és – mint mondta – a Leipziget alkalmasnak találja erre, már csak azért is, mert legutóbb elődöntős volt.

„Szerintem minden egyes játékosnak az az álma, hogy megnyerje a BL-t és úgy gondolom, hogy nem kell nagyobb motiváció senkinek, minthogy a Liverpool ellen játszhat” – utalt a nyolcaddöntős párosításra.

A kommenteket érintve úgy fogalmazott, csak néha olvasgatja azokat, de ez az ő élete, az ő döntése.

Én úgy gondolom, hogy már az is elég nagy dolog, amit eddig elértem, és még csak húszéves vagyok. És számomra innentől csak felfele van. Kitűztem magamnak célokat, én ezeket el szeretném érni, és el is fogom.

A klubváltásnak az őt érintő pénzügyi vonatkozásáról annyit jegyzett meg, hogy a két Bundesligát nem lehet összehasonlítani „a fizetésekkel meg a prémiumokkal kapcsolatban”, de hangsúlyozta, hogy nem a pénz miatt szerződött Lipcsébe, hanem a fejlődését tartotta szem előtt.

Olvasói sztorik