Futballistát választottak az Év emberének Mezőkövesden

Cseri Tamás idén már 100. meccsét játszotta az NB I-ben, bemutatkozott a válogatottban is.

Cseri Tamás, a Mezőkövesd Zsóry FC válogatott játékosa lett az Év Embere, olvasható a város honlapján.

A 32 éves középpályás 2017 nyarán igazolt Mezőkövesdre, ott lett NB I-es játékos, idén októberben lépett pályára 100. alkalommal az élvonalban, emellett a magyar válogatottban is debütált.

„Megtiszteltető, hogy ezt az elismerést megkaphattam … Nagyon örülök annak, hogy a válogatottban is sikerült bemutatkoznom, ezáltal Mezőkövesdet és a klubot képviselhettem. Bízom benne, hogy a jövő évi Európa-bajnokságon is szerepelhetek” – mondta köszönőbeszédében a díjazott.