Magyar foci

Egyelőre kapufa volt a diósgyőri edzőváltás

A december 5-i, Ferencváros elleni vereség volt az utolsó mérkőzés, amit Feczkó Tamással vívott meg a Diósgyőr labdarúgócsapata. Ezt követően érkezett a felvidéki Geri Gergely, akivel kapcsolatban Benczés Miklós klubigazgatója azt mondta, hamarosan a szurkolók is látni fogják, miért őt választották.

Kapcsolódó
Nem bírta el kapusa kiállítását és védője brutális sérülését a Paks
A tartalékos MTK a hajrában kegyetlenül kihasználta a helyzeteit.

Erre most már 2021-ig várni kell, az új edzővel ugyanis a csapat háromszor is kikapott, az MTK (0-1) és a Honvéd (1-5) után ezúttal hazai pályán szenvedett 3-1-es vereséget a Zalaegerszegtől.

A szombati mérkőzésen a ZTE az első helyzetét gólra váltotta, a 16. percben Zimonyi Dávid kapott jó indítást, csinált egy cselt az ötösnél, majd a hálóba lőtt (0-1).

A 43. percben Szánthó Regő szép fejessel növelte az előnyt (0-2).

A 65. percben ismét Zimonyi talált be (0-3).

A hazaiak a hajrában Iszlai Bence büntetőjével szépítettek (1-3).

NB I, 16. forduló

Diósgyőr – ZTE 1-3 (0-2)
gól: Iszlai (78., 11-esből), illetve Zimonyi (16., 66.), Szánthó (43.)

Olvasói sztorik