Magyar foci

Leisztinger Tamás kiszállhat a diósgyőri fociból

MTI/Czeglédi Zsolt
MTI/Czeglédi Zsolt

A goal.com magyarországi oldala szerint kiszállhat a DVTK-ból Lesiztinger Tamás, aki eladhatja a klubot működtető gazdasági társaságot. A lap úgy tudja, hogy a diósgyőri csapatnak hamarosan két vállalkozás lehet az új tulajdonosa (az egyik vevő a borsodi Bodrogkeresztúron bejegyzett Dereszla Borászat, a másik pedig egy egészségügyben érdekelt vállalkozás), mellettük a Hell energiaitalt gyártó cég érkezik fő támogatónak.

Leisztinger Tamás 10 éve vette át a DVTK finanszírozását, ezzel kapcsolatban Sántha Gergely, a klub elnöke nemrég elmondta, hogy az üzletember ezalatt több mint 5 milliárd forintot invesztált a csapatba és legalább ekkora mértékű forrás érkezett taóból. „Ez arányait tekintve sokszorosa annak a támogatási mértéknek, ami a tulajdoni hányad alapján az Arago Holdingra esne, ez szintén a DVTK, illetve az észak-magyarországi sport fejlesztése melletti elköteleződésünket mutatja” – mondta Sántha.

A DVTK jelenleg az utolsó helyen áll a 12 csapatos NB I-ben. A múlt héten menesztették a rossz eredmények miatt Feczkó Tamást, Geri Gergely az új vezetőedző.

Kerestük a klubot a hírrel kapcsolatban, amint válaszolnak, kiegészítjük cikkünket.

Olvasói sztorik