November 11-én vette át Pintér Attila a Mezőkövesd FC irányítását. Az MTK-tól 1-0-ra kapott ki, majd egy hétmeccses veretlenségi szériát lezárva 2-1-re győzött a Diósgyőr ellen. Szombaton azonban Zalaegerszegen újabb 3-0-ás vereséget szenvedett.
Pintér a találkozó után így értékelt:
Gratulálok a Zalaegerszegnek, de mi saját magunkat vertük meg, mert így nem lehet futballozni. Egy félidőnyi előnyt adni az ellenfélnek. Amire lehet alapozni, az a második félidei játék, mert úgy gondolom 2-0 után voltak olyan lehetőségeint az 55-65 perc között, ha ott rá tudunk rúgni egy gólt, lehet, hogy érdekesebb lett volna a mérkőzés. A cserék sokat tettek hozzá, bátran futballoztak, vannak, akikre lehet számítani, egy, amitől szenved a csapat, nincsenek befejező csatáraink.
A Diósgyőrnek sem megy mostanában, a kiesőzónában tartózkodik a klub. Ráadásul Feczkó Tamás csapata a Ferencvárost fogadta. A vezetőedző úgy fogalmazott a mérkőzés előtt, hogy: „Ha tetszik, ha nem, ki kell mondani: az FTC kinőtte az OTP Bank Ligát. Jól szervezett, nagyon koncentrált játékkal arra törekszünk, hogy mi legyünk a következő csapat, amelyik megismétli a Barcelona teljesítményét.”
Szó, mi szó, ez nem sikerült, hiszen hazai pályán elég sime 3-1-es vereséget szenvedtek a Fraditól.
Szorosabb lehetett volna a vége, ha Grozav berúgja a helyzetét, de reálisan kell látni, a Ferencváros sokkal jobb volt. A Fradi kétgólos előnyénél azonban voltak olyan játékosok, akik a végén lélekben már feladták a meccset. A hogyan továbbot majd meglátjuk
– fogalmazott Feczkó.