Magyar foci

Menesztette Bódog Tamást a Honvéd futballcsapata

Czeglédi Zsolt/MTI
Czeglédi Zsolt/MTI

Az MTK elleni 2-2-es döntetlent követően azonnali hatállyal menesztette a Budapest Honvéd csapata Bódog Tamás vezetőedzőt.

Kapcsolódó
Kétgólos előnyből sem tudott nyerni a Honvéd, Bódog állásába kerülhet az iksz
Feltámadt az MTK, amel egy hajrában szerzett büntetővel mentett meg egy pontot.

A klub hivatalos honlapja szerint a vezetés még november közepén ült le Bódoggal a gyenge bajnoki szereplés miatt és a megbeszélésen meghatározta, hogy hány pontot kell minimálisan szereznie a csapatnak ahhoz, hogy folytatódhasson a közös munka.

A vezetőség szerint a vasárnapi mérkőzés után erre már nincs esély, ezért döntött úgy a menedzsment, hogy felbontja Bódog Tamás szerződését.

A korábban a DVTK-nál és a Kisvárdánál is vezetőedzőként dolgozó szakember 2020. július 1-én lett Honvéd szakvezetője. Bódog  12 bajnoki mellett 2-2 Európa-liga és Magyar Kupa mérkőzésen irányította a kispestieket, a mérlege négy győzelem mellett öt döntetlen és hét vereség volt.

Olvasói sztorik