Magyar foci

A Fradi még egy kiadósat belerúgott a földön fekvő DVTK-ba

MTI/Vajda János
MTI/Vajda János
Csak percekig tudott a Barcelonára emlékeztetni a Diósgyőr. A Felcsút nem bírt a koronavírustól és sérülésektől tizedelt Kisvárdával.

A Ferencváros Diósgyőrben nyert 3-1-re az NB I 13. fordulójában, így magabiztosan őrzi első helyét a bajnokságban.

Feczkó Tamás, a DVTK vezetőedzője a meccs előtt azt mondta, utánozni szeretnék a Barcelonát abból a szempontból, hogy a Barca nem kapott gólt a Fraditól. Ez csak a 6. percig működött, amikor is Baturina megszerezte a vezetést a vendégeknek. Ugyan Pedro tizenegyesből egyenlített, de Zukbov szinte azonnal visszavette a vezetést az FTC-nek, amely a 67. percben, Uzuni góljával biztosította be a győzelmet.

A gólok:


A Ferencváros eddig 11 mérkőzést játszott le, ebből kilencet megnyert és csak kétszer végzett döntetlenre. A DVTK ezzel szemben már a nyolcadik vereségét szenvedte el.

Kaptunk még egy 0-0-át

A vendég Kisvárda gól nélküli döntetlent ért el a Puskás Akadémia otthonában. A koronavírus miatt megtizedelt játékoskerettel és szakmai stábbal érkező, a bajnokságban harmadik helyen álló Kisvárda kezdte jobban a mérkőzést, a negyedik helyezett hazaiaknak csak egy lesgólra futotta az első negyedórában. A folytatásban is a vendégek akarata érvényesült, a Puskás Akadémia csak a félidő végéhez közeledve tudott veszélyes lenni a kisvárdai kapura.

Fordulást követően felpörgette a tempót és átvette a játék irányítását a felcsúti gárda, miközben a Kisvárda teljesítménye visszaesett, csak elvétve jutott el a hazai kapuig. A Puskás Akadémia küzdött a győztes gólért, de a vendégek magabiztosan megőrizték a döntetlent, amely azt jelenti, hogy továbbra is a dobogó legalsó fokán állnak a bajnokságban.

NB I, 13. forduló

Diósgyőri VTK-Ferencvárosi TC 1-3 (1-2)

 

DVTK: Antal – Polgár, Karan, Hegedűs (Orosz, 92.) – Sesztakov (Vági, 73.), Márkvárt, Max, Memolla – Hasani, Grozav (Makrai, 81.), Rui Pedro (Szűcs, 73.)

FTC: Dibusz – Lovrencsics, Kovacevic, Frimpong, Heister (Botka, 70.) – Laidouni (Vécsei, 70.), Haratin (Szomália, 65.) – Mak, Boli, Zubkov (Uzuni, 64.) – Baturina (Skvarka, 83.)

gólszerzők: Rui Pedro (15., 11-esből), illetve Baturina (6.), Zubkov (18.), Uzuni (66.)

sárga lap: Rui Pedro (30.), Hasani (43.), Sesztakov (47.), Grozav (54.), Hegedűs (57.), illetve Haratin (26.), Lovrencsics (53.), Frimpong (63.), Uzuni (87.)


Puskás Akadémia FC – Kisvárda Master Good FC 0-0

 

PAFC: Tóth B. – Szolnoki, Spandler, Meissner, Nagy Zs. – Urblík (Plsek 61.), van Nieff (Baluta 76.) – Slagveer (Komáromi 61.), Knezevic, Kiss T. (Tamás N. 83.) – Mance (Vanecek 76.)

Kisvárda: Dombó – Melnyik, Ene, Rubus, Hej – Lucas, Cukalasz – Navratil (Jelena 72.), Bumba (Horváth Z. 77.), Sassá (Karaszjuk 92.) – Camaj (Zlicic 77.)

sárga lap: Mance (72.), Baluta (92.), illetve Rubus (72.), Navratil (74.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik