Erik Hamrén nem, Marco Rossi szolgált meglepetéssel
A mérkőzést felvezető írásunkban Izland játéka kapcsán azt emeltük ki, hogy válogatottja semmiféle meglepetést nem tartogat, mert évek óta ugyanabban a szisztémában és játékelképzelés szerint futballozik. Az erősségüket viszont éppen az állandóságból fakadó magas szintű összeszokottság adja.
Erik Hamrén, a vendégek szövetségi kapitánya ezúttal sem húzott újat, 4-4-2-es felállással küldte pályára a
Magyar oldalon a koronavírus-fertőzés miatt a találkozó előtt karanténba kerülő, ezért a csapattal és Cosimo Inguscio másodedzővel a kapcsolatot Facetime-on tartó Marco Rossi is maradt az utóbbi mérkőzéseken sikert hozó 3-5-2-es felállásnál.
Izland szinte az összes meccsén átengedi a kezdeményezést ellenfelének, de e precíz pozíciós védekező játékból labdaszerzést követően villámgyorsan és direkt módon támadják a széleket. Rossi ezt figyelembe véve, tudva, hogy a baloldalon a Burnley (Premier League) szélsője, Jóhann Berg Gudmundsson veszélyeztet majd,
- jobb szárnyvédőként az inkább védekezésben erős Fiola Attila mellett tette le a voksát (bal oldalon Holender Filip játszott alapvonaltól alapvonalig),
- míg a középpályán újított, és két hasonló stílusú, a zárt izlandi védekezést kulcspasszokkal megtörni képes játékost vetett be: Szoboszlai Dominik és Nagy Ádám mellett ezúttal Kalmár Zsolt is kezdett.
Kissé zavarodott magyar játék az első félidőben
A találkozó elején válogatottunk számára kifejezetten az okozott a problémát, hogy Hamrén, ha a felállásával nem is, de csapata fellépésével meglepte a magyarokat. Izland tőle az utóbbi mérkőzésein – például Románia, vagy Belgium ellen – is időszakonként alkalmazott, de alapvetően szokatlan magas letámadással kezdett. Ha nem is a BL-ben a Barcelonától vagy a Juventustól a Fradi ellen tapasztalt precizitással, de ahhoz mindenképpen elegendően támadták a labdakihozatalunkat, hogy az zavart okozzon, és Gulácsinak már a második perc elején fel kelljen ívelnie a labdát.
Az izlandi pressing az első 15 percben többször is gondot okozott – Izland 18 pressingjéből 9 volt sikeres, szemben a magyar 7/3-as mutatóval –, lévén a korábbi meccseken megszokott két visszalépő középpályás helyett csak Nagy Ádám volt a pályán, akire folyamatosan kiléptek, ezzel akadályoztak a forgatásban. Ha pedig Szoboszlai vagy Kalmár kérte el a labdát, akkor azt vagy túl mélyen tették, vagy túl távol, gyakran árnyékban álltak.
Csütörtök este nem erőltettük a letámadást sem. A vendégek üzemszerűen begyakorolt módon rúgták fel a labdát az üres területekre érkező Finnbogasonra és Bjarnasonra, vagy Gylfi Sigurdssonra és Gudmundssonra. A 32. percben késztettük először labdavesztésre Izlandot a saját térfele közepén, az egész meccs alatt hétből összesen háromszor.
A magyar válogatott tartását jelzi, hogy Gulácsi potyája nem törte össze a csapatot. A megnyugvásra és az első kapura lövéshez (Holender) tizenhét, míg az első helyzethez (Sallai fejese) huszonegy percnek kellett eltelnie.
Izland ekkor már előnye tudatában visszanyúlt kedvenc játékához, felállt 4-4-2 be, és nagyjából 25-30 méterre húzva a védővonalát lezárta, a labda körül szűkítette a területeket, nem hagyott passzsávokat és kivárt. Így az első félidőben jószerivel csak pontrúgás után és fejjel veszélyeztettünk kilenc alkalommal, amelyből öt találta el a kaput.
Probléma a játékkapcsolatokban
Szoboszlai és Kalmár játékkapcsolatára érdemes külön is kitérni. Először játszottak kezdőként együtt, feltételezhetően hasonló feladattal. Rossi minden bizonnyal Kalmártól is azt várta, hogy a támadásban eddig eléggé kiszámíthatóan baloldalas válogatottunk jobb oldalán is legyen kezdeményező középpályás, olyan, aki labdabiztos, kreatív, kulcspasszokra és távoli lövésekre is képes.
Szoboszlai és Kalmár az első félidőben gyakran váltották, egyúttal átfedték egymás pozícióját, mindketten lényegében bejátszották az egész középpályát (lásd a fenti képen), amit szóvá tehetett Marco Rossi, mert a második félidőben már mindketten látványosan ragaszkodtak eredeti pozíciójukhoz. Szoboszlai is a helyén, a bal oldalon szervezett, és rengeteg passza érkezett a 16-oson belülre (19-ből 13 jó, ez még akkor is magas szám, ha a szögleteket, szabadrúgásokat is ő rúgta), míg Kalmár a jobb oldalon próbált irányítani, de sokkal visszafogottabban tette ezt.
A DAC labdarúgója a második félidőben a 61. percben történt lecseréléséig, azaz 15 perc alatt szemmel láthatóan majdnem annyi passzt jegyzett, mint az első félidő egészében, míg Szoboszlai mindkét félidőben hasonló agilitással vette ki részét a játékból. Igaz, Kalmár labdát sem vesztett annyit, mint a Salzburg magyarja (12 vs 1), és pontosabban is játszotta meg azt (91 % vs 76 %), de jóval kevesebb kockázatot vállalt, Szoboszlai négy kulcspasszával szemben neki egy sem akadt.
A második félidő váltásai és az izlandi fáradtság hozta meg a sikert
Cosimo Inguscio a mérkőzést követő nyilatkozatában elárulta, hogy a szünetben Rossival átbeszéltek mindent, az eredmény alakulásának függvényében még a szükséges cserék ütemezését is meghatározták.
Mivel szünet után sem sikerült feltörni az izlandi reteszt, érdemleges helyzetet nem tudtunk kialakítani – az egész mérkőzést figyelembe véve 1.21 xG-t (expected goals, avagy a valós gólhelyzetekből számított várható gólátlag) hoztunk össze szemben Izland 1.72 xG-jével –, a 61. percben Fiolát a támadásban veszélyesebb Lovrencsics, Kalmárt Sigér váltotta, a 71. percben Holender helyett Nikolics, majd a 84-ben Nagy Ádám helyett Nego, Szalai Ádám helyett Könyves érkezett.
És bár mindez elsülhetett volna úgy is, hogy Izland egy kontrából elszalad és végképp eldönti a meccset, ahogy majdnem megtette azt mindkét magyar gól előtt, de a futballszerencse inkább az olasz edző bátorságát díjazta.
Az első félidei 9/5-ös kapura lövéshez képest a második félidőben csak 7/2-es mutatót produkált a magyar válogatott (Izland 7/6 és 6/1-et). Ám az egyre növekvő nyomást különösen a csapatkapitányuk, Aron Gunnarsson sérülése, és a 83. percben végrehajtott kényszerű cseréje után nem bírta ellenfelünk, így e kettő lövés végül utat talált Halldórsson kapujába.
Külön érdemes kiemelni, hogy az egyenlítő gólunkat két fehérvári csere, Nikolics és Nego napi rutinszintű játékkapcsolata (és némi szerencse, hiszen két izlandi lábon flipperezett végül a labda Nego elé) hozta össze, míg Szoboszlai zseniális győztes találatát, egy másik csere, Könyves Norbert tanítani való labda nélküli keresztmozgása tette lehetővé.
Valahol törvényszerű, hogy végül a nagy akarástól a szokásosnál görcsösebben játszó, szinte végig erőlködő, a mérkőzés folyamán egyre feszültebb, Sigérrel egy labdavesztés után összeszólalkozó Szoboszlai rúgta ki a magyar válogatottat az Európa-bajnokságra.
Tőle várta szinte mindenki a gólt, amit végül a 92. percben katarzist okozva meg is szerzett. Azaz elbírta a nyomást. Tűrte azt a rendkívül magas stressz-szintet, amely gólja után látványosan szakadt fel belőle, mert miközben a többiek az ünneplés, a kicsi a rakás után már rég mentek vissza a középkezdéshez, ő még másodpercekig hanyatt fekve lihegett az oldalvonalon túl, egyedül a földön, a hősök pillanatnyi magányában.
Gondoltam, 20-ról csak ellövöm, hála istennek sikerült
– nyilatkozta Szoboszlai a mérkőzés után. Mintha ennyire egyszerű lenne ez. Pedig öt védő között futtából ilyen precízen kilőni a bal alsó sarkot nem az, higgyék el. Ahogy 9,5 millió euróról, majd 3,5 milliárd forint sorsáról döntő mérkőzés megnyerése sem az. Még akkor sem az, ha ez a korosodó izlandi válogatott már túl is van a zeniten és ha válogatottunk játéka nyomokban sem emlékeztetett a törökországira.
Éppen ezért jár a kalapemelés a válogatott összes játékosának és stábtagjának. Már csak az kell, hogy jövő nyáron, amikor 2021. június 15-én, hat órakor Portugália, majd négy nappal később délután háromkor Franciaország ellen pályára lép ez a fiatal, győztes karakterekből álló magyar labdarúgó-válogatott, a szurkolók is élőben láthassák ezt a Puskás Arénában.
Kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu
