Magyar foci sport

Feljött a harmadik helyre az idegenben szárnyaló Kisvárda

A Kisvárda a 66. perctől emberhátrányban játszva 2-1-re nyert a Zalaegerszeg otthonában az NB I 10. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén, írta az MTI.

A Puskás Akadémia edzőjét szétoltotta az m4sport riportere
Azt nem tudjuk, hogy szándékosan tette-e, vagy a véletlen okozta a kép és a szöveg ilyetén furcsa, de elég vicces egybeesését, minden esetre ott a pont.

Agresszívebben kezdett a vendégcsapat, s miután Szépe – kissé indokolatlanul – buktatta Bumbát a tizenhatoson belül, az alapvonal közelében, korán tizenegyeshez jutott. A büntetőt Viana értékesítette magabiztosan (gólörömért, mezlevételért sárga lapot kapott), s a folytatásban is a Kisvárda akarata érvényesült.

A második játékrész Navratil révén egy gyors várdai góllal indult, s miközben a vendégek szervezetten védekeztek, kontrákból próbáltak további veszélyt teremteni az ellenfél kapuja előtt.

A hazaiak némileg váratlanul szépítettek Koszta révén, s miután Viana könyöklésért megkapta a második figyelmeztetését és a kiállítás sorsára jutott, emberelőnyben támadhattak az egyenlítésért.

A hajrában beszorították riválisukat, de újabb találatot már nem sikerült szerezniük.

A Kisvárda 2-1-re nyert és egyelőre a legjobb idegenbeli mérleggel rendelkezik az NB I-ben. Eddigi hat meccséből csak egyet veszített el, négyen pedig győzni tudott: korábban a Honvéd, az Újpest és a Mezőkövesd vendégeként is megszerezte a három pontot.

NB I, 10. forduló

ZTE FC – Kisvárda Master Good 1-2 (0-1)
gól: Koszta (64.), illetve Viana (11., tizenegyesből), Navratil (52.)

Kiemelt fotó: Facebook/Kisvárda FC/Nyulak Nikoletta

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.