Magyar foci

Marco Rossi: Még Olaszországban sincs olyan erős futballszeretet, mint itt

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi adott interjút az Inforádiónak, amely majd szombat este 7 után lesz hallható teljes terjedelmében, de pár dolog már felkerült az infostart.hu-ra. Természetesen az egyik fő téma a jövő csütörtöki, Izland elleni hazai Eb-pótselejtező, azon a mérkőzésen dől el, hogy ott lesz-e a csapat a 2021 nyarára halasztott, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon.

Rossi: Szalai túl fontos a csapatnak ahhoz, hogy kihagyjuk
A csatár az elmúlt hónapokban szinte csak a válogatottban játszik.

Az olasz szakember ötven-ötven százalék esélyt lát a meccs előtt. Erősnek tartja az izlandi válogatottat, amelynek gerince már a 2016-os Eb-n és a 2018-as világbajnokságon is ott volt, és amelynek olyan játékosai vannak, mint az evertonos Gylfi Sigurdsson, vagy az épp Olaszországban focizó Birkir Bjarnason.

Külön készülnek a szögletekre és a kontrákra, na meg a bedobásokra, néhány izlandi ugyanis olyan bedobásra képes, ami felér egy sarokrúgással.

Rossi viszont kiemelte, hogy a hazai pálya és a Puskás Arénába ellátogató 20 ezer néző óriási segítéségre lesz a válogatottnak.

„Erősebb csapat, mint a miénk, a FIFA rangsorában 39. Izland, mi pedig a 47.-ek vagyunk. Minket viszont támogatni fognak a szurkolóink, erre is alapozhatunk; a Fradi és a Juve mérkőzésén megtapasztalhattam, hogy a magyar szurkolók mennyire imádják a futballt.

Még Olaszországban sincs olyan erős futballszeretet, mint itt.

Ahogy éneklik a Himnuszt vagy ahogy szól a Ria, ria, Hungária, engem mindig mélyen megérint” – nyilatkozta Marco Rossi.

A magyar válogatott októberben három mérkőzést játszott, Bulgáriában és Szerbiában nyerni tudott (előbbi győzelem kellett az Izland elleni meccshez), míg Moszkvában 0-0-át játszott Oroszországgal. Azokon a mérkőzéseken nem játszott Szoboszlai Dominik, akit akkor nem engedett el a csapata a válogatotthoz, de Rossi ezúttal is küldött neki behívót. „Azt mondta, ha kell, gyalog jön haza, hogy játszhasson Izland ellen” – fűzte hozzá a kerethirdetéskor Rossi.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik