Magyar foci

Rossi: Szalai túl fontos a csapatnak ahhoz, hogy kihagyjuk

November 12-én, a Puskás Arénában dől majd el, hogy a magyar labdarúgó-válogatott részt vehet-e a részben budapesti rendezésű, 2021-es Európa-bajnokságon. Marco Rossi hétfőn jelölte ki az Izland elleni Eb-pótselejtezőre – és majd a szerbek és a törökök elleni Nemzetek Ligája-összecsapásra – készülő keretét, amelybe visszatér Szoboszlai Dominik, Gyurcsó Ádám és Kleinheisler László is.

Ott van a keretben Szalai Ádám is, aki az elmúlt hónapokban szinte csak a válogatottban játszott.

Szoboszlai és Kleinheisler is visszatér az Eb-ről döntő meccsre
Rossi szerint Szoboszlai azt mondta, akár gyalog is hazajön.

A Mainzban június óta mindössze egy kupamérkőzésen lépett pályára (azon gólt szerzett szeptemberben), majd szakmai okokra hivatkozva egy ideig az első csapat edzéseit sem látogathatta, miközben a csapattársai sztrájkoltak amiatt, ahogy a magyar csatárral bántak. Hetekig tartó tárgyalás után visszatérhetett az első kerethez, de meccse még azóta sem volt.

Természetesen Marco Rossi is tisztában van Szalai helyzetével, meg is említette ezt a kerethirdetéskor. De azt is elmondta, miért kihagyhatatlan szerinte a csapatból.

Ami engem illet, Ádám a válogatott vezére, a csapatkapitány, akinek karizmája túl fontos a csapatnak ahhoz, hogy kihagyjuk a keretből.

Kiemelt kép: MTI/EPA/AP pool/Pavel Golovkin

Olvasói sztorik