Magyar foci bajnokok ligája

Amikor a Fradi legutóbb sztárcsapatot fogadott a BL-ben, óriási bravúrt ért el

A ferencvárosi szurkolók aligha felejtik 1995. november 1-jét.

Aznap látogatott az Üllői útra a Real Madrid a Bajnokok Ligája csoportkörében, a magyar csapat pedig bravúros 1-1-es döntetlent ért el bő 17 ezer drukker előtt.

A Fradi addigra már túl volt egy Grashoppers elleni idegenbeli győzelmen és két kiütéses vereségen az Ajax és a Real ellen. Novák Dezső a madridiak ellen a Hajdu Attila, Telek András, Szerhij Kuznyecov, Hrutka János, Páling Zsolt, Nyilas Elek, ifj. Albert Flórián (Nagy Zsolt), Lisztes Krisztián, Keller József, Zoran Kuntic (Vincze Ottó), Goran Kopunovic (Zavadszky Gábor) összeállításban küldte pályára a csapatát, miközben a túloldalon olyan játékosok kezdtek, mint Michael Laudrup, Raúl és Fernando Redondo, míg Luis Enrqiue a kispadról állt be.

Az első félidőben kifejezetten jól játszott az FTC, amely a 36. percben a vezetést is megszerezte, ráadásul egy megmagyarázhatatlan góllal:

Albert kapott parádés kiugratást, majd átemelte a kapus felett a labdát, ami aztán kétszer is hozzáért a keresztléchez, mielőtt a gólvonal mögé pattant volna.

A második félidei Real-nyomást már nem lehetett bírni, a spanyolok Raúl góljával egyenlítettek a 73. percben, ezzel alakult ki a végeredmény. A csatár Madridban mesterhármast szerzett a Fradi ellen.

Ami a folytatást illeti, a Ferencváros 3-3-as döntetlent játszott a Grasshoppersszel, majd az utolsó fordulóban kikapott az Ajax vendégeként, így végül egy győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel a harmadik helyen zárta a csoportot. Majd aztán 25 évet várt arra, hogy ismét a Bajnokok Ligája csoporkörében játszhasson, szerdán pedig Cristiano Ronaldót és a Juventust fogadja 21 órától a Puskás Arénában.

A Fradi utolsó hazai BL-meccse egy hatgólos thriller volt
A svájci Grasshoppers összekapta magát az otthoni vereség után.

A Fradi a G csoportban a barcelonai 5-1-es vereség után hazai pályán játszott 2-2-t a Dinamo Kijevvel – kétgólos hátrányt ledolgozva –, míg a Juve a kijevi magabiztos sikere után otthon kapott ki kilátástalan játékkal a Barcelonától.

Kiemelt kép: Tony Marshall/EMPICS via Getty Images

Olvasói sztorik