Magyar foci

„A legkisebb különbség a pályán volt” – Orosz Pál a Barca-Fradiról

Orosz Pál szerint a Ferencváros labdarúgócsapata és az FC Barcelona között a legkisebb különbség a pályán volt a keddi Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen, amelyet 5-1-re nyert a Camp Nouban a házigazda.

Nagyon jó élményekkel megyek haza, ugyanis véleményem szerint a legkisebb különbség a pályán volt köztünk, hiszen ha megnézzük, akkor egy olyan csapat ellen játszottunk, amelynek körülbelül harminc-negyvenszeres a költségvetése

– mondta az MTI-nek nem sokkal a hazautazás előtt az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója.

„Ha Messi ott van az ellenfélnél, mit tudsz tenni?”
A ferencvárosi Sigér Dávid szerint érződött, ha ritmust vált az ellenfél, akkor van elég baj.

„Tokmac az elején lőtt egy gyönyörű lesgólt, majd jött Isael kapufája. Próbáltuk játszani a játékunkat, de azért természetesen alapvető különbség van a két együttes játékoskerete között. Mindenesetre egyáltalán nem futballoztunk alárendelten, nem játszottuk el az az áldozati bárány szerepét” – tette hozzá Orosz Pál.

Jövő szerdán, a Dinamo Kijev ellen sem feltett kézzel megy ki a pályára az együttes, amely az ukránokat is meglepheti úgy, mint ahogyan tette azt a Barcelonával a mérkőzés egyes szakaszaiban.

A VIP-páholyban azért volt némi mozgolódás a barcelonaiak részéről, amikor 3-1 után emberelőnyben volt egy-két helyzetünk

– tette hozzá Orosz Pál.

Kiemelt kép: MTI/AP/Joan Monfort

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik