Magyar foci

Rebrov: Senki nem hitt bennünk és most sem hisznek

A Ferencváros 25 év után szerepel ismét a Bajnokok Ligája csoportkörében, ráadásul igazi gálacsoportba került: ellenfél lesz Lionel Messi és a Barcelona, Cristiano Ronaldo és a Juventus, valamint a vezetőedző, Szerhij Rebrov korábbi csapata, a Dinamo Kijev. A magyar bajnok rögtön a Barca ellen kezd, ráadásul a Camp Nouban, ami még akkor is nagy szám, ha nézőket nem engednek be a mérkőzésre – Rebrov erről azt mondta a hétfői sajtótájékoztatóján, hogy jobb lenne 100 ezer ember előtt játszani, de ezt most nem lehet, és üres lelátók előtt is minden csapat a lehető legjobban akarja kezdeni a sorozatot.

Koeman nem pihentetné a sztárjait a Fradi ellen
A spanyol lapok pont az ellenkezőjéről írnak, hiszen a hétvégén jön a Real Madrid ellen csúcsmeccs.

Az ukrán szakember játékosként többször is játszott olyan csapatban, amely legyőzte a Barcát. Azt mondta, annak a csapatnak a sikere – mint ahogyan minden jó eredmény –, a kemény munkán alapult, ezt pedig a Ferencváros is elvégezte. Fontos, hogy jól kezdjenek, hiszen ez megfelelő lökést adhat a későbbiekre is, írja az MTI.

Rebrov megjegyezte, várhatóan meg kell próbálkozniuk alkalmazkodni a Barcelona futballjához, hiszen a magyar bajnokcsapat játékosainak többsége még nem rendelkezik sok nemzetközi tapasztalattal, ráadásul idegenben játszanak. Nem tudtak sokat készülni a találkozóra, hiszen a válogatott szünet alatt kilenc futballistát nélkülöztek.

Egy katalán újságíró arról kérdezte Szerhij Rebrovot, örülne-e annak, ha a hatszoros aranylabdás Messi nem lépne pályára, az ukrán vezetőedző szerint azonban a Barcelonának is szüksége van a jó rajtra, ehhez pedig a legjobbak kellenek. Ugyanakkor ha az argentin klasszis nem játszana, akkor is klasszisok ülnek a kispadon, akik pótolhatják. Hozzáfűzte, ha erről játékosait kérdeznék, valószínűleg azt mondanák, hogy mindenképpen szeretnének a világ legjobbja ellen pályára lépni.

A Barcelona kapusa szerint a Ferencváros megérdemli, hogy a BL-ben szerepeljen
Sajtótájékoztatón mondta el a véleményét a Fradiról.

Rebrov megjegyezte, tisztában van azzal, hogy a Barcelona szombaton a Real Madriddal játszik, de ők az Újpestet fogadják a legnagyobb magyar összecsapáson, és véleménye szerint ez a két rangadó egyik csapat keddi kezdőtizenegyét sem befolyásolhatja. Amikor az esélyekről faggatták azt mondta:

Senki nem hitt bennünk a kezdésnél, hogy bejutunk a csoportkörbe, most sem hisznek bennünk. Az első meccs nagyon nehéz lesz, eleinte biztosan izgulni fognak a játékosok, de a kezdésnél el fog múlni

idézte a Nemzeti Sport Szerhij Rebrovot, aki megjegyezte, hogy a Fradiban ugyan nincsenek sztárok, de csapatként küzdenek a közös célért.

A Ferencváros futballistáit a sajtótájékoztatón a selejtezősorozat legjobbja, Tokmac Nguen képviselte. A norvég támadó elmondta, fantasztikus dolog, hogy a Bajnokok Ligája főtábláján olyan játékosok ellen léphetnek pályára, mint Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi, ennek pedig minden pillanatát szeretnék kiélvezni. A játékos éppen a mérkőzés napján ünnepli 27. születésnapját, és az MTI-nek azt mondta,

a legszebb ajándék természetesen a győzelem vagy a pontszerzés lenne.

A keddi találkozót zárt kapuk mögött rendezik meg a Camp Nou Stadionban, 21 órától.

Kiemelt kép: Alexey Filippov / Sputnik / Sputnik via AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.