Magyar foci

A Romához igazolt a Honvéd fiatal kapusa

Korábban a témában:

Az AS Roma kölcsönszerződéssel leigazolta Megyeri Gábort, a Budapest Honvéd korosztályos válogatott labdarúgókapusát.

A kispesti klub honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a 17 éves futballista kölcsönjátéka egy szezonra szól. Sikeres együttműködés esetén érvényesítheti kivásárlási opcióját a római klub, amelynek második, úgynevezett Primavera-csapatában szerepel majd Megyeri, de az első kerettel edz, írja az MTI.

A Magyar Futball Akadémián nevelkedett játékos februárban kötött profi szerződést a Honvéddal. Az U17-es világbajnokságot is megjárt kapus a felnőtt csapattal készült a törökországi edzőtáborban, tavasszal pedig az NB III-ban védett.

Megyeri elmondta, hogy a közelmúltban egy hetet a Fiorentinánál töltött, egyet pedig az AS Románál. A fővárosiak részéről komolyabb volt az érdeklődés, képviselői Magyarországon is jártak, hogy megnézzék őt.

Pedro, Kolarov, Dzeko, fantasztikus élmény volt. Gyerekként mindenkinek az az álma, hogy egy ilyen nagy klubhoz kerüljön, korábban csak a videojátékokban találkoztam ilyen labdarúgókkal, most pedig velük edzettem” – mondta Megyeri.

Kiemelt kép: Honvedfc.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.