Magyar foci

Rossi azt kéri a kritikusaitól, hogy tiszteljék jobban a válogatott tagjait

Nagyon büszke vagyok a csapatra, a játékosokra. Taktikailag tökéleteset nyújtottak az első félidőben, nagyon hatékony volt a letámadásunk, így az ellenfél csak a felívelésekre tudott hagyatkozni, nem is volt helyzete. A második félidőben már voltak lehetőségeik a szerbeknek, akkor kicsit már fáradtabbak voltunk

– nyilatkozta Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Szerbia elleni Nemzetek Ligája-meccs után az M4 Sportnak.

Az 1-0-s idegenbeli siker után Rossi azt mondta, azt szeretné kérni azoktól, akik kritizálják őt a válogatási elvei miatt, hogy bízzanak jobban a döntéseiben, és tiszteljék jobban a válogatott keret tagjait.

„Ezek a srácok nagyon felkészültek. Persze az igazság az, hogy még semmit nem értünk el. Van hat pontunk a csoportban, de a legfontosabb az, hogy az Izland elleni Eb-pótselejtezőt megnyerjük. Úgy érzem, megérdemelten nyertünk a szerbek ellen, de az utolsó húsz percben a szerencse is mellénk állt. Ha döntetlen lett volna a vége, akkor sem panaszkodhatnánk, de a győzelem után minden magyar szurkolónak büszkének kell lennie a csapatra!”.

Szerdán az orosz válogatott otthonában folytatja az NL-szereplést a magyar válogatott, és Rossi azt mondta, a papírforma alapján nem mi leszünk az esélyesek, de sikerült legyőzni a szerbeket is, pedig olyan játékosaik vannak, akik a Real Madridból, az Ajaxból vagy a Fiorentinából érkeztek.

Nem tudom, mi történik majd Moszkvában, de nagyon bízom ebben a keretben. És még annyit szeretnék mondani, hogy nagyon örülök Könyves Norbert góljának, tíz nappal ezelőtt nem gondoltam, hogy elhiszi majd, hogy lehet olyan napja, mint amilyen a mostani volt

– méltatta a kapitány az újonc csatárt, aki a győztes gólt lőtte.

Kiemelt kép: ANDREJ ISAKOVIC / AFP

Olvasói sztorik