Magyar foci

Márton Gábor: Elkapkodtuk, van bennem hiányérzet

Márton Gábor, a MOL Fehérvár FC vezetőedzője szerint a Standard Liege megérdemelten nyert csapata ellen a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének utolsó körében, de hiányérzete van az elszalasztott lehetőség miatt.

A székesfehérváriak a csütörtök esti, belgiumi találkozó első félidejében jól játszottak és vezettek, a fordulás után viszont a Liege uralta a meccset és három gólt – ezekből kettőt büntetőből – szerezve  elütötte az OTP Bank Liga ezüstérmesét a főtáblára jutástól.

Először is gratulálok a Standardnak a továbbjutáshoz. Összességében megérdemelték, de úgy érzem, az első tizenegyesig egyenrangú partnerek voltunk

idézte a klub honlapja a nyáron kinevezett tréner meccs utáni nyilatkozatát.

„Az elejétől kezdve többet birtokolták a labdát, amire készültünk is, ez a labdabirtoklási fölény az első félidőben nem sok veszélyt jelentett. Ebben a játékrészben jó kontralehetőségeink voltak, de elkapkodtuk őket, vagy a végén nem voltunk elég higgadtak, így nem tudtunk még egy gólt szerezni, emiatt van bennem hiányérzet.”

Két tizenegyes végzett a Vidi Európa Liga-álmával
Nikolics Nemanja góljával még a fehérváriak vezettek, aztán jött a második félidő és két tizenegyes.

Az 53 éves szakember azt is elmondta, hogy ha a selejtezős sorozat előtt bárki azt mondja nekik, hogy a playoff körig jutnak, boldogok lettek volna, ám csütörtökön már tovább akartak jutni és a csoportkörben játszani, ezért mégsem lehetnek elégedettek.

A rivális vezetőedzője, Philippe Montanier szerint a szünet hozta meg a fordulatot a találkozón.

„Az első 30 percben jól játszott a Fehérvár, megleptek bennünket és megérdemelten vezettek a félidőben. A második játékrész már egészen máshogy alakult szerencsére. A szünetben sikerült a csapatot mentálisan feldobni és az ott elhangzottaknak megfelelően játszottak utána” – emelte ki a tréner.

A Fehérvár búcsújával eldőlt, hogy a második számú európai sorozat főtábláján 2017 után először nem lesz magyar együttes. Tavaly a – most Bajnokok Ligájába jutott – Ferencváros, 2018-ban pedig a székesfehérváriak szerepeltek a csoportmeccseken.

Kiemelt kép: molfehervarfc.hu

Olvasói sztorik