Magyar foci

Ezzel a kezdővel harcol a Ferencváros a Bajnokok Ligájáért

Korábban a témában:

Kedd este 21 órától a Ferencváros a norvég bajnok Molde csapatát fogadja a Bajnokok Ligája-selejtező playoff-körében, ahol a korábbi fordulókkal ellentétben már két meccsen dől majd el a továbbjutást.

Az első mérkőzésen ugyan vezetett 2-0-ra a magyar bajnok, fordulatos játékot követően 3-3 lett a végeredmény, így van miért izgulni a visszavágón is. A Fradi hétvégén nem játszott az NB I-ben, így kipihenten várhatja az utolsó BL-selejtezőt, ahol a főtábla a tét.

BL-selejtező: kétgólos előnyben volt, de kapaszkodnia kellett a döntetlenért a Fradinak
Két góllal is vezetett, végül 3-3-as döntetlen játszott a norvég Molde otthonában a Ferencváros a Bajnokok Ligája-selejtező playoff-körének első meccsén. Visszavágó jövő kedden, Budapesten.

Szerhij Rebrov a sorsdöntő mérkőzésre több változtatást is eszközölt az első meccshez képest, Eldar Civic a kispadra sem ült le, vélhetően sérülés miatt, az ő helyét Marcel Heister veszi át. Visszakerült Aissa Laidouni helyére Sigér Dávid és némi meglepetésre Olekszandr Zubkov is, az ukrán először lesz kezdő a BL-ben. A Ferencváros kezdőcsapata:

Dibusz – Heister, Botka, Blazic, Lovrencsics – Sigér, Haratin, Somália – Zubkov, Uzuni, Tokmac.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.