Magyar foci sport

A koronavírus miatt együtt kell mozogniuk a fehérvári játékosoknak

A csapat tagjai két negatív teszt-eredmény után válhatnak szét, addig csak a fővárosi szállodában és a MOL Aréna Sóstóban tartózkodhatnak, írja a Fehérvár FC hivatalos honlapja.

A csapat péntek hajnalban érkezett haza Máltáról, ahol az Európa Liga-selejtező második selejtezőkörében a Hibernians FC ellen 1-0-ra győzött.

Kiszenvedte a továbbjutást a Fehérvár Máltán
A végén nagyon meleg pillanatokat élt át a magyar csapat.

„A leszállást követően, péntek reggel a küldöttség minden tagján koronavírus-tesztet végeztek egy budapesti szállodában – ami egyben a Vidi otthonául is szolgál egyelőre –, amíg ugyanis nincs két negatív teszteredménye a csapatnak, az érvényben lévő jogszabályok alapján csak a hotelben és a MOL Aréna Sóstóban (és a kettő közötti útvonalon) tartózkodhatunk. A játékosok és a szakmai stáb péntek délután visszautaztak Székesfehérvárra tréningezni, majd este már újra Budapesten voltak” – olvasható.

Kiemelt fotó: Facebook/MOL Fehérvár FC

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!