Élő Magyar foci

Sikerült a BL-visszavágás, kiverte a Fradi a Dinamo Zagrebet

Okosan, taktikusan futballozva, Lovrencsics Gergő és Myrto Uzuni góljaival 2-1-re győzött a Ferencváros a Dinamo Zagreb ellen a Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójában, és bejutott a playoffba.

A tavalyi 0-4 után mindenképpen szeretett volna visszavágni a Ferencváros a Dinamo Zagreb ellen a Bajnokok Ligájában, ennek megfelelően lendületesen is kezdte a mérkőzést.

Már a második percben megszerezte a vezetést Lovrencsics révén, igaz, ehhez kellett horvát védelem lassúsága is.

Az előny birtokában kicsit visszavett a Fradi, a Dinamo nagy lendülettel nyomott, hogy megszerezze az egyenlítő találatot, amely végül a 23. percben egy szerencsétlen szöglet utáni öngóllal össze is jött.

Ferencvárosi TC 1:[1] GNK Dinamo Zagreb – Myrto Uzuni (OG) 23′ from r/soccer

1-1 után azonban ismét kiegyenlítetté vált a mérkőzés, sőt, a Fradi többet birtokolta a labdát, csak éppen nagy ziccerig nem jutott el. Erre a 65. percig kellett várni, amikor egy eladott labdára Uzuni lecsapott és 17 méterről kilőtte a bal alsó sarkot.

Ferencvaros [2] Dinamo Zagreb 1 – Myrto Uzuni 65’ from r/soccer

A Dinamo mindent megpróbált, de igazából egy pillanatnyi esélye sem volt arra, hogy kiegyenlítsen. A Fradi 2-1-re nyert, Szerhij Rebrov együttese így a BL playoff körében lesz érdekelt, ahonnan a párharc győztese a BL, a vesztese pedig az Európa Liga csoportkörében szerepelhet.

A zöld-fehérek a BL csoportkörbe jutásért az azeri Qarabag és a norvég Molde összecsapásának győztesével találkoznak, az a párharc már két mérkőzésen dől el.

BL-selejtező, 3. forduló

Ferencváros – Dinamo Zagreb 2-1 (1-1)
Budapest, Groupama Aréna
v.: Stieler (német)
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G. (Botka, 24.), Blazic, Kovacevic (A. Frimpong, 72.), Civic – Sigér, Haratin – Tokmac, Somália, Uzuni – Boli (Isael, 66.)
Dinamo Zagreb: Livakovic – Stojanovic, Dilaver, Gvardiol, Leovac – Ademi – Kastrati, Gojak (Gavranovic, 72.), Majer (Jakic, 60.), Orsic (Ivanusec, 72.) – Petkovic
gól: Lovrencsics (2.), Uzuni (65.), illetve Uzuni (23., öngól)

 

További eredmények
Omonia Nicosia (ciprusi) – Crvena zvezda (szerb) 1-1 – 11-esekkel: 4-2
Maccabi Tel-Aviv (izraeli) – Dinamo Breszt (fehérorosz) 1-0
Qarabag (azeri) – Molde (norvég) 0-0 – 11-esekkel: 5-6
FC Midtjylland (dán) – Young Boys (svájci) 3-0

Kiemelt fotó: Mohos Márton/24.hu

Nemes bosszút állt tavalyi KO-ért, továbbjutott a Fradi a BL-ben

Ez a Fradi teljesen más, mint a tavalyi: a 0-4-ből sokat tanult és sokkal jobban is játszott a magyar bajnok a Dinamo Zagreb ellen a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában, és Lovrencsics Gergő, valamint Myrto Uzuni góljaival 2-1-re nyert és bejutott a legrangosabb kupa playoffjába.

Vége

2-1, továbbjutott a Fradi!

Ki kell húzni

Mindent megpőróbál a Dinamo, de meddő a fölénye. A Fradi-védelem Dibusszal az élen a helyén van.

GÓL! VEZET A FRADI!

Hatalmas védelmi hibát követően Uzuni csapott le egy labdára, és 17 méterről okosan kilőtte a bal alsó sarkot (2-1).

Labdaeladás nem kellene

Egy eladott labdából kontrázik négy a kettő ellen a Dinamo, de a horvátok elrontották.

Egy kis magyar BL-siker

Egy meccs már véget ért a szerdai Bl-selejtezőkből: a Lang Ádámmal felálló Omonia Nicosia bejutott a rájátszásba, miután szerdán 11-es párbajban búcsúztatta az előző két kiírásban csoportkörös Crvena zvezda együttesét.

Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló:
Omonia Nicosia (ciprusi) – Crvena zvezda (szerb) 1-1 (1-1, 1-1, 1-1) – 11-esekkel: 4:2

Hűha!

Újabb nagy Dinamo-helyzet, ezúttal Kastrati kapott jó labdát, de ugyanúgy jobbról, éles szögből a kaput sem találta el.

Dibusz a helyén volt

Stojanovic került nagy helyzetbe, de éles szögből, jobbról leadott lövését Dibusz védte.

Jó szöglet volt pedig

Akár góllal nyithatott volna ismét a Fradi, de egy jobb oldali szögletbe Sigér csak belekapni tudott.

Félidő

Nagyon érdekes félidőt hozott a meccs, a Fradi gyorsan vezetést szerzett, erre a horvátok nagy nyomással és szerencsés (ön)góllal válaszoltak.

A félidő második fele azonban ismét a magyar bajnoké volt, ebből még bármi lehet.45′

Nagy mentés

Kastrati került volna ziccerbe, de Sigér hatalmasat mentett az ötös sarkánál becsúszva.

Hű, mi maradt ki!

Ismét Civic és Uzini kavarta meg a zágrábi védelmet, a csatár közeli perdítését Livakovic védte.

Boli...

Boli lövésében nem volt elég erő.

Változó tendencia

Úgy tűnik, ezen a meccsen ha egy csapat gólt szerez, átengedi a teret: most hosszú percek óta a Fradi irányít.

Csere a Fradiban

Lovrencsics eddig bírta, a helyére Botka állt be. A csapatkapitányi karszalag így Dibuszé.

Olvasói sztorik