Magyar foci bajnokok ligája

A Fradi csatára 12. az illusztris neveket tartalmazó társaságban

A Fradi a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében 2-0-ra győzött a svéd bajnok Djurgarden ellen.

A svéd bajnokot elsöpörte az útból, továbbjutott a Fradi a BL-selejtezőben
Tokmac Nguen duplája után jutott tovább az FTC, a Celtic jön a következő körben.

Mindkét találatot Tokmac Nguen szerezte, és ennek apropóján a fradi.hu utánanézett, a klub mely játékosainak sikerült eddig a BL-, vagy az előd sorozatban, a Bajnokcsapatok Európa Kupájában a duplázás.

  • A BEK 1955-ben indult útjára, és az első Fradi-duplázó a magyar futball máig egyetlen aranylabdás játékosa, Albert Flórián, aki a török Galatasaray ellen 1963. októberében szintén 2-0 megnyert visszavágón volt kétszer eredményes. Mivel azonban az első meccsen egy négyest kapott a Fradi Isztambulban, ezért kiestek a sorozatból.
  • Két évvel később az izlandi Keflavik ellen kilencet lőtt a Fradi a BEK-ben, ezzel pedig a legjobb 16 csapat közé jutott. Albert ezen a meccsen öt gólt vágott, emellett pedig két játékosunk is, Novák Dezső és Varga Zoltán is egymás után kétszer-kétszer talált be.
  • 1969-ben Szőke István a CSZKA Szófia elleni 4-1-es győzelem alkalmával lőtt két gólt
  • 1976-ban az ezüstcipős Nyilasi Tibor két góllal vette ki részét a luxemburgi Jeunesse Esch elleni 5-1-es győzelemből.
  • Az 1976-os meccs visszavágóján 6-2-re nyert a Fradi, ekkor Nyilasi újra duplázott, de Pusztai László és Szabó II. Ferenc is kétszer zörgette meg az ellenfél hálóját.
  • 1981-es BEK-selejtezőn va cseh Baník Ostrava elleni 3-2-es siker nem jöhetett volna létre Pogány László két gólja nélkül.
  • 1995-ben már Bajnokok Ligájának hívták a sorozatot, amikor a svájci Grasshoppers elleni 3-0-as idegenbeli BL-csoportkörös győzelem alkalmával Vincze Ottó 81. és 90. percben szerzett gólja biztosította be a három pontot.
  • 2004-ben az albán Tirana vendégeként lépett pályára a Fradi a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában, és Huszti Szabolcs a 3-2-es győzelhez szintén két góllal járult hozzá.
  • Az utolsó duplázó Davide Lanzafame, aki 2019 nyarán a máltai Valletta elleni hazai meccsen lőtt két gólt a 3-1-re megnyert meccsen.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24-hu

Bajnokok Ligája selejtező, 2. kör

Celtic-FTC
augusztus 26., szerda 20.45 (magyar idő szerint)
Glasgow, Celtic Park

Olvasói sztorik