Magyar foci sport

Válogatott csatárt igazolt a Budapest Honvéd

A kétszeres válogatott Balogh Norbert a Budapest Honvéd FC labdarúgócsapatához igazolt, írta az MTI. A 24 éves támadó szerződése két idényre szól, és további egy évvel meghosszabbítható.

A Debrecenben nevelkedett Balogh a DVSC színeiben lett NB I-es labdarúgó, majd 2016 telén az olasz élvonalbeli Palermo igazolta le. A Serie A-ban húsz meccsen szerepelt, aztán a ciprusi APOEL Nicosia kölcsönjátékosa volt, ahol bajnoki címet ünnepelhetett. A szicíliai klub csődje után az angol Hull Cityhez szerződött, amellyel május végén bontott szerződést.

Több lehetőségem is volt, külföldről is kerestek, azonban úgy érzem, vízválasztó időszak következik a pályafutásomban

– mondta Balogh Norbert.

Hozzátette, el kellett döntenie, hogy belevágjon-e egy újabb külföldi lehetőségbe, ahol nem biztos, hogy szem előtt lesz, és nem tudja, mennyit játszhat, vagy olyan klubot keressen, ahol több esélye van a kiteljesedésre és újra fel tudja építeni magát.

Balogh elárulta, nagyon tetszett neki, amit Urbányi István kispesti sportigazgató felvázolt számára, és úgy érzi, a legjobb döntést hozta.

Fontos tagja akarok lenni a csapatnak, szeretném újra magamat adni a pályán, hogy úgy tudjak futballozni, ahogy Debrecenben is játszottam, mielőtt külföldre kerültem. Vagy akár még jobban

– nyilatkozta.

Kiemelt fotó: honvedfc.hu

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!