Magyar foci bajnokok ligája

Rebrov: Nagy a felelősségünk, nem hibázhatunk

Szerhij Rebrov vezetőedző szerint a Ferencváros játékosainak nagyon koncentráltnak kell lenniük a svéd Djurgarden IF elleni, szerdai BL-selejtezőn, mert a labdarúgó Bajnokok Ligája teljesen más szint, mint a magyar bajnokság.

„Mivel hazai pályán játszunk, nagy a felelősségünk, ez a meccs mindenkitől több koncentrációt igényel a megszokottnál, itt nem hibázhatunk” – hangsúlyozta az ukrán szakember a keddi sajtótájékoztatón.

A BL miatt halasztaná a hétvégi meccsét a Fradi
De ez azon múlik, mire megy a svéd bajnokkal szerdán.

Rebrov elmondta, hogy a csapat felkészülése a tervek szerint alakult, mindössze amiatt tűnt bosszúsnak, hogy Lovrencsics Gergő az utolsó edzőmeccsen akkor sérült meg, amikor lejött a pályáról.

Szinte a semmiből jött ez a sérülés, így rá sajnos nem számíthatunk

– mondta.

Rajta kívül nincs a meccskeretben az előző bajnokság utolsó fordulójában megsérült Olekszandar Zubkov sem, míg Gróf Dávidnak olyan vetélytársai vannak, akiket jobbnak ítélt, ezért nem nevezte őt a svéd bajnok elleni egymeccses budapesti párharcra.

A találkozó szerdán 19 órakor kezdődik a Groupama Arénában, a találkozót a Duna World közvetíti élőben.

Rebrov szerint Svédország meghatározónak számít a futballban, ezért a bajnokcsapatát száz százalékig komolyan kell venni.

„A Djurgarden egy nagyon atletikus csapat, a játékosai jó arányban nyerik meg a párharcokat, ráadásul előny lehet számukra, hogy mivel a svéd bajnokság zajlik, ezért folyamatosan tétmeccseket játszanak” – vélekedett.

Dibusz Dénes, a zöld-fehérek kapusa arról beszélt, előny lehet számukra, hogy éles meccsek alapján tudták elemezni a Djurgarden játékát.

„A svédek többfajta stílust is képesek játszani, a bajnokságban kombinatív passzjáték jellemezte őket, ugyanakkor fizikálisan nagyon erősek, de vannak gyorsan, jól cselező játékosaik is, ezért mindenre fel kell készülnünk ellenük” – jelentette ki Dibusz.

Amennyiben a rendes játékidőben döntetlenre végeznek a csapatok, kétszer 15 perc hosszabbítás következik, és ha szükséges, tizenegyesrúgásokkal döntik el a továbbjutást.

Forrás: MTI

Kiemelt fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik