Magyar foci

Garami József 27 év után újra a pécsi fociért dolgozik

Garami József korábbi szövetségi kapitány 27 év után visszatér Pécsre, ahol mentor és szakmai koordinátor lesz a labdarúgó NB II-ben szereplő Pécsi MFC-nél.

„Megnézem, hogy áll az utánpótlás, mire van még szükség és lehetőség.

Fontosnak tartom, hogy a klub törődjön a fiatalokkal és minél több játékost neveljen ki a magyar labdarúgásnak.

A ’86-os ezüstérmes csapatban huszonkét játékosból húsz saját nevelésű volt” – idézte a klubhonlap a 81. születésnapját múlt vasárnap ünneplő pécsi mesteredzőt.

Holman Dávid betalált, a csapata bombaformában kezdte az idényt
Az első két meccsén lőtt tíz gólt a Slovan Bratislava, de még egyet sem kapott.

Garami vezetésével élte sikerkorszakát a PMFC jogelődje: az 1985/86-os idényben ezüstéremig vezette a mecsekaljaiakat, irányításával 1990-ben a piros-feketék elhódították a Magyar Népköztársaság Kupát (MNK), 1991-ben pedig bajnoki bronzéremhez segítette a csapatot. Ezt követően ült az Újpest, az MTK, a Győri ETO és a Ferencváros kispadján, összesen magyar csúcsnak számító 797 meccset tudhat magáénak az élvonalban. 1987-ben öt mérkőzésen szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat, mérlege két győzelem, egy döntetlen és két vereség.

Tavaly nyolcvanadik születésnapján adták át a róla elnevezett utánpótlásképző-központot Pécsett.

Kiemelt kép: MTI/Földi Imre

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.