Magyar foci

Nagy Ádám megmentője az ország kedvenc csapatává tenné a Puskás Akadémiát

Tízpontos reformjavaslattal újítaná meg a magyar labdarúgást Wágner Ádám edző, aki úgy érzi, itthon már bizonyított két játékos révén, egyikük az a Nagy Ádám, akit Wágner és testvére kétszer is visszacsábított a pályára, amikor a focista fel akarta adni. Wágner, aki szerint Mészáros Lőrinc lesz a következő MLSZ-elnök, üzent Orbán Viktornak, Csányi Sándornak és a nemrég kinevezett MLSZ-sportigazgatónak, Barczi Róbertnek is, utóbbinak azt tanácsolja, hívja fel, különben bele fog bukni a programjába.

Orbán Viktor miniszterelnöknek, Csányi Sándor MLSZ-elnöknek és a szövetség nemrég kinevezett sportigazgatójának, Barczi Róbertnek is üzen a missziós javaslatcsomagnak nevezett reformprogramjával Wágner Ádám futballedző, aki az általa halottnak titulált magyar labdarúgást szeretné feltámasztani.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

A 34 éves Wágnernek jelenleg nincs csapata, korábban dolgozott többek között a Kelen SC-nél, a Vasasnál, a Tabáni Spartacusnál és a Diósgyőrnél is,

és a magyar futballt követők számára onnan lehet ismerős a neve, hogy ő karolta fel a ma Angliában légióskodó Nagy Ádámot, amikor a válogatott középpályás korábban fel akart hagyni a sportággal.

A 2016-os Eb első magyar érdekeltségű meccse, az Ausztria elleni 2-0-s győzelem után a bordeaux-i stadionban még olyan kép készült, amelyen Nagy Ádám a két Wágnerrel, Ádámmal, valamint ikertestvérével, Gáborral mosolyog, mostanra azonban megromlott a kapcsolat a felek között.

Sikersztorinak indult, szakítás lett a vége

Wágner azt mondja, 2016 decemberétől elemzéseket készített a meccsek után az akkor még az olasz élvonalbeli Bolognában játszó, majd 2019 nyarán a Bristol Cityhez igazoló Nagy számára, aki ezért havonta 1200-1200 eurót fizetett nekik.

Az edző szerint derült égből villámcsapásként érte őket, amikor Nagy júniusban azt jelezte, a pénz az évek során megrontotta a kapcsolatukat, és emiatt nem utal többet a számukra. Korábban azt tervezte, kettőjük sztorijáról egy könyvet ír, hogy megmutassa,

ebben az országban tényleg meg lehet csinálni, hogy valaki a semmiből milliárdos és példakép lesz, és mellé a média számára egy megnyerő, értelmes karakter, ami a magyar fociban felettébb ritka

A könyv tervéről Wágner még nem tett le, de már nem a Nagy Ádám-féle sikersztoriról írna, hanem arról, mekkorát csalódott a játékosban.

„Amikor eddig megkérdezték, hogy mi a munkám, azt feleltem, hogy Nagy Ádámnak vagyok a sportszakmai tanácsadója. Az InStat rendszer révén Nagynak minden mozdulatát láttam az elmúlt években, még a levegővételeit is figyeltem. Rengeteget dolgoztam azon, hogy ő jó legyen, és értetlenül fogadtam a folyamatos visszaesését. Robog lefelé a lejtőn, és talán a könyv lehet az utolsó utáni pillanat, ami még visszarántja őt, amolyan sokkhatásként” – indokolta Wágner, hogy miért gondolkozik a könyvön, amely nem éppen jó színben tüntetné fel egykori játékosát.

Fotó: Virginie Lefour /Belga Mags /AFP

Ő úgy érzi, már kétszer is bizonyított a magyar futball számára, egyrészt Nagy Ádám révén, aki Wágner állítása szerint az ő közbenjárásával került az FTC-hez, ahol beindult a profi karrierje, másfelől a futsalválogatott Klacsák Bence edzőjeként. Ami közös a két játékosban, hogy korábban mindkettőjüket eltanácsolták, mondván, nem megfelelő az alkatuk ahhoz, hogy megállják a helyüket a pályán.

„Ez a hozzáállás vissza is adja, hogy miért nincs foci Magyarországon. Klacsák Bencét is mi karoltuk fel, ahogy Nagy Ádám, úgy ő is játszott már a világ legjobb csapatai ellen. Két válogatott játékost mutattam ennek az országnak, akiket mások eltanácsoltak és alkalmatlannak tartottak. Akkor csak konyítok valamit ehhez a sportághoz.

Viszont ettől a rendszertől sem anyagi megbecsülést, sem motivációt, sem hálát, sem köszönő szót nem kapok, de még azt sem kérdezik meg, hogy az a hét-nyolcévnyi munka, amit Nagy Ádámmal végeztünk, hogy nézett ki. Ellenben mindenki azzal jön, hogy a Wágnerék villognak a Nagy Ádámmal. Pedig én nem vele villogok, hanem a jelenséggel. Azt szeretném, hogy ha Vizsláson, ami egy Nógrád megyei település, van egy Nagy Ádám-szintű gyerek, akkor ő ne kallódjon el!

– magyarázta Wágner Ádám.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Adódik a kérdés, hogy az edző nem akar-e újabb Nagy Ádámokat találni a magyar futball számára, erre ő azt felelte, akkor tér majd vissza a sportágba, ha egy klubnál teljhatalmat kap. Vagy, ha sikerül egy saját focisulit indítania, ezt eredetileg Nagy Ádámmal közösen, illetve a tőle kapott pénzből szerette volna megcsinálni, most viszont azon ügyködik, hogy a labdarúgástól elszakadva próbáljon pénzt előteremteni.

„Vezetői, felsővezetői vagy tulajdonosi szerepben fogok visszatérni a labdarúgásba, minden képesítésem megvan ehhez, UEFA A diplomám van, sportmenedzseri diplomám van, futsaledzői papírom, kapusedzői licencem van, rekreációs sportedzői OKJ-s papírom van, csak a pro licenc hiányzik, de az is meglenne, ha ez a rendszer nem lenne ilyen mocskos” – fakadt ki az edző.

A pro licenc miatt korábban Wágnerék pert is indítottak az MLSZ ellen, mert kétszer is felvételiztek, és bár úgy érezték, kiváló tesztet írtak, mégsem vették fel őket a tanfolyamra, ráadásul elmondásuk szerint indoklást sem kaptak, hogy miért született ez a döntés.

A testvérpár úgy érzi, a szakmán belül meg lettek bélyegezve, összeférhetetlennek titulálták őket, és azt tartják róluk, minden olyan területbe beleszólnak edzőként, ami nem hozzájuk tartozik.

Mészáros az MLSZ élén? Örökös NB I-es tagság a Puskás Akadémiának?

A Wágner által elővezetett, tízpontos reformprogram azokra a területekre fókuszál, amelyek Csányi Sándor tízéves MLSZ-elnöklete alapján szerinte fejlesztésre szorulnak. Az edző úgy érzi, Orbán jó döntést hozott, amikor tíz éve Magyarország leggazdagabb emberét megnyerte MLSZ-elnöknek, de az a megérzése, hogy legközelebb már Mészáros Lőrincet választják majd meg a szövetség élére.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

„Tíz évvel ezelőtt Csányi megkerülhetetlen tényező volt a vagyona miatt, de Orbán úgy felépítette Mészárost, hogy ma már folyamatosan ott van Magyarország három leggazdagabb embere között. Elvileg sikeres sportvezető, hiszen épp most lépett ki a nemzetközi porondra a Puskás Akadémia, ott van a legvagyonosabb magyarok között és ő a Puskás Ferenc örökséget bitorló/birtokló/ápoló személy. El tudom képzelni, hogy Csányi félre lesz téve, és Mészáros kerül az MLSZ élére. Nekem legalábbis ez a tippem”.

Wágner szerint Csányi nagyot bukhat azon, ha a válogatott nem jut ki 2021-re halasztott Eb-re, amelynek négy meccsét Budapesten, a Puskás Arénában rendezik. Az edző azt mondja, az új sportigazgató, Barczi Róbert csak akkor lehet sikeres, ha maga mögé állítja az edzői társadalmat, és velük összefogva dolgozik.

A nyíregyházi földrajz-testnevelés tanár, aki megkapta, hogy tegye rendbe a magyar futballt
Az MLSZ váratlanul egy, a széles közvélemény számára ismeretlen háttéremberét, a korábban megyei, majd versenyigazgatóként dolgozó Barczi Róbertet bízta meg a sportigazgatói feladatokkal. Vajon a 46 éves szakember mitől lesz hitelesebb a pár éve üres kulcspozíció élén, mint elődei, Bernd Storck vagy Nyilasi Tibor? Interjú.

Wágner úgy látja, az egyik legnagyobb hiba itthon, hogy folyamatosan külföldi irányvonalat akarunk másolni, pedig a legjobb lenne a 1954-ben vb-döntőt játszó Aranycsapat szakmai revolúcióját átültetni a 2020-as keretek közé.

„Voltunk mi már németek, hollandok, olaszok, csak épp magyarok nem voltunk, pedig magyarok vagyunk. Amit az MLSZ csinál, azzal megerőszakolják a gyerekeket, és identitászavart okoznak nekik. Ha Gera Zoltánt néztem, akkor azt mondtam, na, ő magyar, és most Szoboszlai Dominikkal kapcsolatban is ezt érzem. Gerában minden megvolt, úgy is hívták Angliában, hogy Mágikus Magyar, ami az Aranycsapatnak volt az egyik megnevezése külföldön. A világ is tudja, hogy a magyar identitás az, amit Gera képviselt, vagy amit Nyilasi Tibor hordozott magában. Róla Sebes Gusztáv, az Aranycsapat szövetségi kapitánya azt mondta, hogy befért volna nála is a kezdőbe.”

A Wágner által kitalált tíz pont magában foglalja többek között a nevelőedzők munkájának méltó honorálását, a kiválasztási kritériumrendszert és az utánpótlásműhelyeket felügyelő munkacsoport megalakítását, egy MLSZ által létrehozott mentorházat a tehetségek megtalálására és gondozására, a magyar edzők szakmai és érdekvédelmi szervezetének elindítását, valamint egy országos tudásmegosztó központ és egy interaktív futballközösség létrehozását is.

Wágner Ádám 10 pontja:

Fotó: Facebook

A tíz pontból a legegyedibb talán az, amelyben Wágner azt vázolta fel, hogyan csinálna rövid idő alatt közönségkedvencet a Puskás Akadémiából, amelynek itthon semmilyen szurkolói bázisa nincs, és a többi klub drukkerei leginkább megvetik Orbán, Mészáros és az évente besöpört tao-milliárdok miatt.

„Az lenne az ötletem, hogy a legtehetségesebb U17-U23-as korú gyerekeinkből, akik a korosztályos válogatottaknak tagjai, vagy azok közelében vannak, megcsináljuk az NB I mindenkori 13. csapatát, amelynek Gera Zoltán a vezetőedzője és a felnőttválogatott edzői is részesei a stábnak, így aztán ők se háromhavonta dolgoznának, hanem minden héten. Ez a csapat nem tudna kiesni az NB I-ből, viszont, ha odaérne a nemzetközi kupát jelentő helyek valamelyikére, akkor kvalifikálhatná magát.

Ha a legjobb magyar gyerekek játszanának a Puskás Akadémiában, akkor Orbán NB I-es meccsen szotyizhatna a páholyban, soha nem kellene attól félnie, hogy kiesik a csapata, és egy ilyen csapatnak mindenki tudna szurkolni. Ha lenne gyerekem, egy ilyen csapat meccsére én is kivinném.

Vállalom azt, hogy ha így átalakul a Puskás Akadémia, akkor kettő éven belül minden hazai meccsen telt ház lesz Felcsúton. llyen se Európában, sem a világon nincs, elsők lehetnénk ebben is.”

Névjegy

Név: Wágner Ádám
Születési idő: 1986.03.13.
Eddigi klubjai edzőként:

– Jánoshida SE (2018) – labdarúgó felnőtt edző, labdarúgó utánpótlásedző – JNSZMLSZ I. osztályú korosztály, U19-es korosztály, U16-os korosztály;

– Voyage SE (2015) – szakmai igazgató, labdarúgó felnőtt edző, labdarúgó utánpótlásedző – BLSZ I. osztályú korosztály, U9-U8-U7-U6-os korosztály;

– DVTK (2014) – labdarúgó utánpótlásedző – U16-os korosztály, U9-es korosztály;

– ASR Gázgyár (2013-2014) – labdarúgó felnőtt edző, Bozsik Programban résztvevő csapatoknál felkészítő edző – BLSZ II. osztályú korosztály, U11-U9-U7-es korosztály;

– ASR-Gázművek MTE (2012-2013) – labdarúgó felnőtt edző, labdarúgó utánpótlásedző – BLSZ I. osztályú korosztály, U19-es korosztály;

– XII. kerületi Önkormányzat-Hegyvidék SE (2012) – futsaledző – NB II-es felnőtt korosztály;

– Postás SE (2012) – labdarúgó utánpótlás szakmai igazgató, futsal utánpótlás szakosztály elnök, labdarúgó utánpótlásedző, futsal utánpótlásedző – U12-U11-U10-U9-U8-U7-U6-U5-ös korosztály;

– Airnergy FC (2011) – labdarúgó utánpótlásedző – U19-es korosztály, U17-es korosztály;

– Szent István SE (2010-2011) – labdarúgó utánpótlásedző – U17-U16-os korosztály, U11-es korosztály;

– Tabáni Spartacus SKE (2009-2010) – labdarúgó utánpótlásedző – U15-U14-es korosztály, U10–es korosztály;

– Vasas-Pasarét Kft. (2009-2010) – labdarúgó utánpótlásedző – U10-es korosztály, U9-es korosztály, U8-as korosztály;

– Kelen SC (2009-2010) – labdarúgó utánpótlásedző – U14-es korosztály, U13-as korosztály, U12-es korosztály, U11-es korosztály, U10-es korosztály, U9-es korosztály.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Olvasói sztorik