Magyar foci bajnokok ligája

Gulácsi Péter: 16 ezer döntésből egy-kettő lehet rossz, több nem fér bele

Hosszú Katinka, Fucsovics Márton és Michelisz Norbert után Gulácsi Péter a negyedik sportoló, aki címlapra került a Forbes magyarországi kiadásában. A lap elég részletesen bemutatja a kitűnő, matekversenyeket nyerő tanulóból hogyan lett focikapus, hogyan vezetett az útja a BVSC-től Liverpoolon és Salzburgon át a Lipcsébe, ahol az európai elitbe került a posztján, és a válogatottban is idővel alapember lett – az is kiderült, hogy ha az angolok nem hívják anno vissza a próbajátéka után, akkor abbahagyta volna és talán építésznek tanul tovább.

Forrás: forbes.hu

2015-ben, még a másodosztályban érkezett mostani csapatához, amelynél az első félévben második számú kapus volt, de aztán amikor eljött az ideje, élni tudott a lehetőséggel, azóta pedig mindössze négy tétmeccset hagyott csak ki. A Lipcse elég jó szezont futott, bronzérmes lett a Bundesligában, de ami még ennél is nagyobb tett, ott van a Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc között, az Atlético Madriddal játszik majd az elődöntőbe kerülésért a sorozat portugáliai záró tornáján. A 30 éves, tavaly a Kickernél a német élvonal legjobbjának választott Gulácsi szerint a BL jelenti az igazi kiugrási lehetőséget, ez az a sorozat, ahol a játékosok igazán fel tudják hívni magukra a figyelmet. Jól mutatja ezt Timo Werner esete is, akit a Chelsea igazolt le 60 millió euróért.

Gulácsinak is vannak ajánlatai, komolyak is. „Vannak lehetőségeim, az ügynököm dolgozik, az ember nyilván keresi a lehetőségét, hogyan tud még egy szinttel feljebb lépni.”

„Kényelmes helyzetben vagyok. Tavaly meghosszabbítottuk a szerződésemet Lipcsében, jövőre is kiharcoltuk a BL-indulást” – mondta a Forbesnak a kapus, akinek, ha megy, ha marad, az a legfontosabb, hogy védhessen a Bajnokok Ligájában.

„A harminc-harmincegy éves kor az, amikor az emberben benne van még egy extra négy-öt éves szerződés, legyen szó Lipcséről vagy bármely más csapatról – és ezután jöhet egy következő fordulópont a karrieredben. Én relatíve későn érkeztem meg egy top bajnokságba, 26 évesen kezdtem el védeni a Bundesligában, 27 évesen debütáltam nemzetközi szinten. Négy-öt év van mögöttem ezen a szinten, amit akár az előnyömre is fordíthatok.

A következő tíz évben szeretnék még a labdarúgás krémjéhez tartozni,

a következő időszak nagy feladata lesz, hogy ebből a top csapatnál első számú kapusként töltött időszakot minél jobban megnyújtsam” – beszélt a karrierje következő nagy kihívásáról Gulácsi, aki azt is szemléltette, mennyivel komplexebb lett manapság egy kapus szerepe, mint volt korábban:

“Egy meccsen egy kapusnak száz döntést kell hoznia, akár arról, hogy lábbal hogyan ér hozzá, kijön-e, előrevágja-e a labdát. Én mindig azt mondom, hogy ebből a százból kilencven lehet, hogy csak arról szól, hogy maradsz a kapuban, vagy az alappasszt választod, vagyis semmi extrát nem csinálsz, de ezeket a döntéseket is jól kell meghoznod, mert ha egyet elrontasz, abból van a hiba meg a potyagól. Nekünk folyamatosan ott kell lennünk fejben, nemcsak egy meccsen, egy egész szezonban. Ezért mondom, hogy egy kapusnak a legfontosabb tulajdonsága a kiegyensúlyozottság. Amikor a legmagasabb szintről beszélünk, akkor az arról is szól, hogy

egy év alatt játszol negyven meccset, négy év alatt százhatvanat, az tizenhatezer döntés, amiből egy-kettő lehet rossz, több nem fér bele.

A BL-szezon augusztus 7-én folytatódik, négy párharcban még le kell játszani a visszavágókat. Gulácsi Péterék augusztus 13-án játszanak az elmúlt években kétszer is BL-döntőig jutó Atlético Madriddal, a továbbjutásról egy mérkőzés dönt majd.

Forrás: sofascore.com

Kiemelt kép: JAN WOITAS / dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance via AFP

Olvasói sztorik