Magyar foci

Válogatott kapust igazolt a MOL Fehérvár FC

A MOL Fehérvár FC bejelentette hivatalos honlapján, hogy szerződtette Emil Rockovot.

A 25 éves újvidéki kapus a Bolesnikov Akadémiától került a Vojvodinához, ahol profi futballista lett és előbb a Sloga Temerin, majd a Proleter Novi Sad vette kölcsön. A Novi Sad végleg meg is szerezte, de 2017 telén visszatért a Vojvodinához, ma már 127 tétmeccset tud maga mögött, sőt a szerb válogatottban is bemutatkozott.

Rockov érkezésével egyben az is biztossá vált, hogy Gundel-Takács Bencét kölcsönadja a Vidi.

Ha valahol jó teljesítményről beszélhetünk az elmúlt évek kapcsán, vagy akár az elmúlt szezont figyelembe véve, akkor az Kovácsik Ádám teljesítménye, valamint a kapusaink által elvégzett munka, hiszen Kovács Dániel és Gundel-Takács Bence is nagyszerűen dolgozott. Kapusaink amikor lehetőséget kaptak – Bence az NB III-ban, Dani pedig a kupában vagy épp a bajnokságban – bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani. Gundel-Takács Bence a saját fejlődése érdekében magasabb szinten fog védeni a következő szezonban, kölcsön fogjuk őt adni

– mondta Kovács Zoltán sportigazgató.

Mezőkövesdről érkezett a Vidi első nyári igazolása
A meglepetéscsapat húzóembere volt.

Rockov a MOL Fehérvár FC második igazolása Budu Zivzivadze érkezése után.

Kiemelt kép: molfehervarfc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik