„Édes jó Lajosom” – Örkény István halhatatlan Tótékja nyomán mindig így hívta őt élete párja, Pécsi Ildikó, akiért egy évet kivárt.
Noha Újpestről eltanácsolták, nem adták ki, e miatt egy esztendőn át csak edzeni tudott Dorogon; majd, miután 1969-ben elhagyta az FTC-t, a ferencvárosiak sem járultak hozzá az átigazoláshoz, ezért csupán 1971 márciusában mutatkozhatott be a Honvédban. Ami pedig a nagy művésznőt illeti: 1966 szilveszterén Szűcs véletlenül összefutott vele a budai Olimpia bárban. A futballistát a szó szerint pécsi Ildikó már akkor is elutasította, amikor még a mecseki város Nemzetijében játszott, és a fővárosban sem volt sokkal engedékenyebb: „Ha egy év múlva idejön, s én megint itt leszek az Olimpiában, akkor talán találkozhatunk.”
Lajos odament 1968 első napjának hajnalán, és Ildikó ott volt.
Szűcs a kitartás és a nagy szív bajnokai közé tartozott. Nem sok jel mutatott arra, hogy bajnokcsapat tagja, sokszoros válogatott, sőt világválogatott lesz, mert amikor az NB I-ben – jobbhátvédként – bemutatkozott, a Dorogra 5:2-es vereséget mért a jelentős erőket felvonultató, Varga – Bakos, Mészöly, Berendy, Sárosi – Sas, Machos – Bozó, Kékesi, Pál I, Ihász összetételű Vasas. Jelzem, abban a Dorogban Ilku védett, a csatársorban pedig Karába, Szuromi, Monostori futballozott… S a magyar labdarúgás hajdani nagyságát jelzi, hogy tizenhat évvel később is remek volt a mezőny.
Szűcs 1979. június 16-án szintén a Vasas ellen fejezte be aktív labdarúgó-pályafutását, akkor már annak a Vasas Izzónak a játékosaként, amelyet – többek között Antal Péterrel, Valuch Ernővel, Varga Istvánnal, Sipőcz Józseffel együtt – óriási bravúrral az NB I-be juttatott. A búcsút a Vasas megint csak elintézte, de hát a 4:1-re győztes angyalföldi csapat ebben az összeállításban szerepelt: Mészáros – Török, Müller, Komjáti, Somogyi – Halász, Gass, Zombori – Kiss László, Izsó, Várady. (Nem elírás: Müller Sándor középhátvéd volt.)
Szűcs látott még ennél is különb csapatokat. Volt, hogy egyszerre kettőt is.
Hatvannyolc novemberében Brazília–Világválogatott mérkőzést rendeztek a riói Maracana stadionban az első brazil vb-arany elnyerésének tizedik évfordulója tiszteletére. Az egyik oldalon Picasso – Carlos Alberto (Ismael Moreira), Jurandir, Roberto Dias, Everaldo – Gerson Rivellino – Natal (Paulo Borges), Jairzinho (Tostao), Pelé, Paulo Cesar Lima, a másikon Jasin (Mazurkiewicz) – Novák Dezső, Sesztyernyov, Schulz, Marzolini (Perfumo) – Beckenbauer, Overath, Szűcs – Amancio (Metreveli), Albert (Pedro Rocha), Dzsajics (Farkas János) szerepelt. Albert császár, aki a Világválogatott gólját szerezte, azt mondta a vendéglátók 2:1-es győzelmével zárult meccsről:
Soha ennyi extraklasszist nem láttam együtt a pályán.
Albert, Dragan Dzsajics, Farkas és Szűcs már másfél évvel korábban is együtt táncolt, mégpedig a pesti Pipacs bárban az asztalon is, a magyar–jugoszláv mérkőzés (1:0) után. Szűcs akkor játszott először a válogatottban. Az sem volt nagyon gyenge tizenegy… Hazánk fiai közül Tamás – Káposzta, Mészöly, Szűcs, Ihász – Varga, Rákosi – Molnár, Bene, Albert és Farkas dédelgette a labdát. A beállós akkor már az FTC-ben futballozott, s bár több meccset játszott a Honvédban, mint a zöld-fehér csapatban, csupa szívében mindig ferencvárosi maradt. Hivatalos mérkőzésen Salgótarjánban debütált a Géczi – Novák, Mátrai, Szűcs, Páncsics – Juhász, Rákosi – Karába, Varga, Albert, Fenyvesi összeállítású együttesben, amely 15 ezer néző előtt 3:0-ra nyert, ám az NB I-es premier előtt négy nappal már részese volt a Ruch Chorzów 7:2-es kiütésének. (Így ment ez akkoriban.)
Számára alapmű lehetett Presser Gábor és Sztevanovity Dusán dala: „Összenézünk, annyit mondok, hé, hatvanhét! / S megértően rábólintok, hé hatvannyolc!”
Noha az ötkarikás torna messze nem a futball csúcsa, 1972 óta nemhogy a döntőben, de még az olimpián is csupán egyszer jártak honfitárs labdarúgóink, s akkor is három vereséggel távoztak. Szűcs olimpián csak egyszer kapott ki: a hetvenkettes döntőben. Illovszky kapitány akkor mormolta maga elé múlhatatlan érvényű összegzését: „Megtanuljuk még becsülni a második helyet.” A magyar futballt abban az évben már a második súlyos csalódás érte, mert a válogatott mindössze a szégyenteljes negyedik helyet szerezte meg az Európa-bajnokságon. Szűcsnek és társainak „a kertek alatt” kellett hazajönniük Belgiumból… Képzeljünk el manapság egy ekkora csapást!
Az idő tájt már a Honvédban járt le-föl, mint a lift, s az „árulást” a kilencedik kerületben nem bocsátották meg neki. Ez olyasmiben is megnyilvánult, hogy a Wartburg-szervizben fordítva kötötték be Pécsi Ildikó autójának indexét. Életveszélyes bosszú volt, mert a színésznő akaratlanul balra jelzett, mielőtt jobbra fordult… Aztán jobbra fordultak a dolgok, és a Bicskei – Kelemen (Tajti), Ruzsinszky, Szűcs, Marosi – Tóth Gyula, Pintér, Komora – Pusztai, Kozma, Csepregi (Fehérvári) összetételű csapatban debütáló védő-középpályás törzsgárdista lett Kispesten, amíg Tichy Lajos edző azt nem mondta neki: „Sajnálom, már nem számítok rád.” (Mit gondolnak, melyik volt az utolsó meccse piros-fehérben? Honvéd–FTC 0-2, 1977. június 1., gólszerző: Mucha, Magyar.) Elment az Izzóba, s az után, hogy mindjárt feljutott a kis csapattal az első osztályba, az NB I nyitófordulójában az újonc 0-0-t ért el a Rothermel – Kolár, Dunai III, Tóth József, Nagy László – Schumann, Tóth András – Fazekas (Zámbó), Törőcsik, Kerekes, Fekete összetételű Újpesttel szemben.
Pályafutásából csupán a világbajnokság maradt ki. Hatvankilencben nem szerepelt a semleges pályán rendezett vb-pótselejtezőn, mert az előző találkozón 4:0-ás vezetésnél, az utolsó percben elbuktatta az ír Ray Treacey-t, e miatt kiállították, bár valószínűleg akkor is „jönnek a csehszlovákok”, ha Szűcs a pályán van Marseille-ben. Négy évvel később pedig Illovszky hazaküldte az edzőtáborból Juhász Pétert, így Szűcs balhátvédet játszott, a magyar–svéd selejtező pedig vereséggel felérő 3-3-mal zárult. (A kvalifikációs sorozatban a magyar csapat egyetlen egyszer sem kapott ki.)
Szűcs akkor úgy érezhette magát, mint évtizedekkel később, amikor – Alberttel és Rákosi Gyulával együtt – kifalazták az FTC klubházából. Tulajdonképpen helyesen tették: azokhoz képest, akik a lépcsőházon járhattak keresztül, külön bejáratot érdemeltek mind a hárman. Diadalívvel. Amúgy két kilences volt a trióban, mert 1968-ban – Albert sérülése nyomán – Szűcs kapta a center mezét a Bologna elleni VVK-elődöntőben (3:2), miként a mexikói olimpián is 9-esben ért el mesterhármast a japánok ellen (5:0).
Egyszer egy rádióműsorban, amelyben mindketten szerepeltünk, a riói világválogatott-meccset idézte fel. Dezső, Flóri és a Jancsika – emlékezett, ám itt elcsukott a hangja, a már régóta eltávozott Farkas említésekor nem tudott tovább beszélni. Az adás konkrétan véget ért.
Most sincs folytatás.
Ildikó hajdanán nem hitte volna, hogy ennyire szomorú is lehet a Hattyúdal.
Kiemelt kép: mlsz.hu
