Magyar foci

Meghalt Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgó

Hetvenhat esztendős korában elhunyt Szűcs Lajos, az 1968-as, mexikóvárosi olimpián aranyérmes labdarúgócsapat tagja, az egyszeres világválogatott játékos haláláról volt klubja, a Ferencváros számolt be honlapján.

Az újpesti nevelésű Szűcs Lajos a Dorogi Bányászban mutatkozott be a felnőttek között, majd a Ferencváros játékosa volt 1966-től 1969-ig. A népligetiektől a Bp. Honvédhoz igazolt, ahol 1971 és 1977 között játszott, később a Bp. Vasas Izzó labdarúgója volt, amelyben 1980-ig szerepelt. Később a ferencvárosi utánpótlásban dolgozott edzőként másfél évtizedet.

“1966-ban megkeresett a Ferencváros. Mit mondjak, nem akármilyen érzés fogott el, hogy azokkal játszhatok majd együtt, akiktől nemrégen még autogramot kértem…

Nem csoda, hogy túlfűtött voltam, s a pályán szinte mindenkinek nekirontottam.

Emlékszem, Dalnoki éppen akkor vonult vissza, s a szurkolók ezt így kommentálták: »Nem kell félni, a Jenő helyett itt van a Szűcs!« Körülbelül egy év kellett ahhoz, hogy lehiggadjak, s hogy a labdaművész-társak közül ne lógjak ki a rengeteg »bruszttal«, a kezdeti csiszolatlansággal” – olvasható a tempofradi.hu oldalon elérhető interjúban.

Az MTI megemlékezésében felidézi, hogy a válogatottban 1967 és 1973 között 37 alkalommal lépett pályára,

olimpiai aranyérme mellett 1972-ben a müncheni játékokon ezüstérmet nyert.

A nemzeti csapattal részt vett az 1972-es, belgiumi Európa-bajnokságon is, amelyen negyedik helyen zárt Magyarország.

Szűcs Lajos kétszer nyert bajnokságot a Ferencvárossal (1967, 1968), amelynek tagjaként 1968-ban bejutott a Vásárvárosok Kupájának (korábbi UEFA Kupa, most Európa-liga) döntőjébe. A Leeds United elleni vesztes párharc mindkét felvonásán pályára lépett.

Kétszer (1968, 1971) választották meg Magyarországon az Év labdarúgójának. Albert Flóriánnal, Novák Dezsővel és Farkas Jánossal együtt 1968-ban  meghívták a világválogatottba, és Rio de Janeiróban, a Maracana Stadionban közel százezer néző előtt pályára léphetett a házigazda brazilok ellen, akik 2-1-es győzelmet arattak. Erről pár éve a Nemzeti Sportnak nyilatkozott, ahol arra a kérdésre, hogy mi volt a legnagyobb emléke a mérkőzésről, ezt felelte:

Már az, hogy ott voltam a Maracanában. És hogy az ilyen kiváló futballisták között ott lehetek én is. Mögöttem Ladislao Mazurkiewicz védett, mellettem Franz Beckenbauer, előttem Dragan Dzsajics játszott. Ja meg Albert, de azt már megszoktam a Fradiban.

Az egykori hátvéd 1992-ben érdemelte ki az FTC aranydiplomáját, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2013-ban Gödöllő díszpolgára lett, és élete végéig irodája volt a ferencvárosi klub népligeti sportközpontjában.

A Ferencvárosi TC, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Labdarúgó Szövetség Szűcs Lajost saját halottjának tekinti.

Kiemelt kép: fradi.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik