Magyar foci

Bogdán Tusuppal edz, hogy kezdő legyen a Fradiban

Dibusz Dénes és Gróf Dávid mellé Bogdán Ádámot is megszerezte az NB I bajnoka, az FTC, és az igazolás kívülről nézve azt vetítette előre, hogy a klubnál felkészültek arra, ha az eddigi két kapus közül valamelyik távozna a nyáron.

Bogdán Ádám a Fradiba igazolt
Külföldről hozott haza játékost az NB I bajnoka.

Az én helyzetemben ez nem lesz újdonság, ez mindenhol így volt, és mindig is így lesz. Mindenhol meg kellett küzdenem a csapattagságért, valahol sikerült, valahol nem. Dénest ismerem a válogatottból, Dávidot a Vasasból, korábbi időkből, még amikor picik voltunk. Szerintem teljesen normálisan fogunk egymásra nézni, van egy helyzet, de mindenkinek az a feladata, hogy ebből a maximumot kihozza saját maga számára

– nyilatkozta Bogdán a Digi Sport híradójának, a Sport24-nek arról, hogy mit szól ahhoz, hogy két komoly riválissal harcol a kezdőbe kerülésért.

Bogdán azt is elárulta, első futballmeccse a Fradi Ajax elleni BL-találkozója volt – még 1995-ben. A Boltonnál és a Liverpoolnál is megfordult, 32 éves Bogdán a legkeresettebb magyar futballistához, Szoboszlai Dominikhoz hasonlóan Hosszú Katinka exférje, Shane Tusup segítségével végez edzőtermi edzéseket.

„Nagyon élvezem a munkát, kemény, de specifikus. Tusup egy edző, a szó szoros értelmében, akinek az a feladata, hogy a legjobbat kihozza belőled, és ezért mindennek utána néz, és dolgozunk olyan dolgokon, amikről azt gondoljuk, hogy segíteni fog a kapusszakmában.”

Kiemelt kép: Digi Sport

Olvasói sztorik