Magyar foci

Megvan, kivel kezdi meg története harmadik NB I-es szezonját a Kisvárda

A Kisvárda labdarúgócsapata Supka Attilát nevezte ki edzőnek, aki a Honvédhoz szerződő Bódog Tamás helyét veszi át.

Bódog Tamás újabb NB I-es csapatnál kapott munkát
A Kisvárdáról távozó edző a Budapest Honvédnál folytatja.

A klub hivatalos honlapja szerint Supka megkezdte a keret feltérképezését, a csapat korábbi mérkőzéseinek elemzését, miközben folyamatos kapcsolatban áll Révész Attila sportigazgatóval, aki jelenleg az erősítésen dolgozva külföldön tartózkodik.

Az új edző játékosként 1981-ben a Bp. Honvéd csapatában mutatkozott be az NB I-ben, később játszott Kecskeméten, Újpesten, Debrecenben és a Videotonnál valamint Ausztriában az Eisenstadt, az Artheim és a Schützen csapataiban. Pályafutását Szarvason fejezte be az NB II-ben.

Edzőként a legnagyobb sikerét Debrecenben aratta, ahol 2005-ben és 2006-ban bajnok lett és Szuperkupát nyert. De dolgozott Sopronban, Békéscsabán és három alkalommal a Honvédnál is.

Legutóbb a Haladást irányította, de miután 2019 nyarától október végéig 13 bajnokin mindössze kétszer nyertek a szombathelyiek, megköszönték a munkáját.

A Kisvárda július 14-én kezdi meg a felkészülést az új szezonra.

Kiemelt fotó: kisvardafc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik