Magyar foci

Benntartotta a csapatot az NB I-ben, mégis távozik az edző

Távozott a Kisvárda éléről Bódog Tamás.

Erről a klub hivatalos honlapja adott tájékoztatást hétfő délután, kiemelve, hogy a vezetőség és az edző közösen hozták meg a döntést a folytatásról – pontosabban a különválásról.

Ő jelezte, hogy nagyon szívesen maradna a klubunknál, de a gondolat természetesen ott motoszkált a fejében, és én is úgy voltam vele, ha jobb lehetőségei vannak, nagyobb célokért küzdhet, akkor nem gördíthetünk akadályt eléje. Azzal búcsúztam el tőle, hogy bármikor nagyon szívesen visszavárjuk, az ajtó nyitva marad mögötte. Már csak azért is, mert nagyszerű személyiséget, kemény és határozott embert ismertünk meg benne, aki az eléje kitűzött célokat magasan teljesítette, a munkamódszerei is példaértékűnek számítanak a magyar edzői karban. Az erőfeszítéseit természetesen külön is díjazzuk, és megadjuk neki a lehetőséget a váltásra

– foglalta össze a döntés részleteit Révész Attila sportigazgató.

Bódog februárban vette át a Kisvárda kispadját, a szombaton véget érő szezonban sikerült elkerülnie együttesével a kiesést. A zárófordulóban a Diósgyőr legyőzésével biztosította helyét a kisvárdai csapat. A Nemzeti Sport értesülései szerint Bódog Tamás a Honvéd kispadjára is jelölt

Kiemelt kép: kisvardafc.hu

Olvasói sztorik