Magyar foci

29 évesen leérettségizett a kisvárdai játékos

Az NB I-ben szereplő Kisvárda focicsapata a hivatalos honlapján írt róla, hogy a héten igazoltan hiányzott a délelőtti edzésekről két játékos, Gosztonyi András és Szőr Levente, ugyanis mindketten írásbeli érettségiken vettek részt. A 19 éves Szőr esetében ez nem olyan meglepő, Gosztonyi viszont már 29 éves.

Akkoriban a futballpályafutásomra koncentráltam, tizenkilenc évesen az olasz élvonalbeli Bari játékosa lettem, így a sportolást helyeztem az előtérbe

– mondta a klubhonlapnak a 29 éves Gosztonyi András.

„Idővel mindenképpen le akartam tenni az érettségit, beiratkoztam Anarcson az esti gimnáziumba, és most jött el a vizsgák ideje. Két kisfiam van, előttük sem szégyenkezhetek majd, hogy az érettségim sincs meg, meg aztán gondolni kell a pályafutásom utáni időkre is, és mivel szeretnék edzősködni, a tanfolyamok elvégzéséhez szükség van az érettségire. Bár voltak gyenge pontjaim, úgy érzem, sikeres írásbeli vizsgákon vagyok túl. A matektól tartottam a leginkább és az angol ment a legjobban. Örülök, hogy túl vagyok rajta, a pénteki edzésen felszabadultabban csatlakozhattam a társakhoz” – így Gosztonyi, aki itthon az MTK, a Fehérvár, a DVTK és a Haladás csapatában játszott a Kisvárda mellett, míg az olasz Barin túl a lengyel Slask Wroclawot is megjárta az évek alatt.

Kiemelt kép: kisvardafc.hu

Olvasói sztorik