Magyar foci

Van olyan statisztikai mutató, amiben még az idei Liverpoolt is lenyomja Rebrov Fradija

Igaz, ezt nem biztos, hogy kiteszik az ablakba a magyar bajnokcsapatnál: olyan szinten teljesítik ugyanis túl a valós teljesítményüket a pályán, ami hosszú távon biztosan nem fenntartható. Statisztikai mélyelemzés a mögöttünk hagyott bajnoki évadról.

A Ferencváros nem pusztán megvédte címét a mögöttünk hagyott magyar futballévadban, hanem ugyanúgy tizenhárom pontos előnnyel végzett a tabella élén az FC Fehérvár előtt, mint egy évvel korábban. Szerhij Rebrov csapata ezúttal ráadásul összesen 76 pontot gyűjtött a bajnokságban – ezzel túlszárnyalva tavalyi teljesítményét is (74 pont). A Fradi szerezte a legtöbb gólt (58), és a Blazic vezette IX. kerületi védelem kapta a legkevesebbet (24) az idei szezonban, így gólkülönbség terén sem ért senki a bajnokcsapat nyomába (+34).

A kép mégis akkor teljes, ha eláruljuk:

idén a Ferencváros fölénye a pályán közel sem volt annyira nyomasztó, mint az előző évadban.

Hová tűnt a Fradi támadójátéka?

Ha egy picit mélyebbre ásunk a 2019/20-as OTP Bank Liga-szezon adataiban, gyorsan kiderül, hogy a Rebrov-csapat dominanciája idén már korántsem volt olyan egyértelmű, mint egy évvel ezelőtt. A kidolgozott helyzetek minőségét számszerűsítő, azokat azonos alapra helyezni képes xG-modell alapján például a ferencvárosiak támadójátéka mindössze a hatodik legjobb volt a szezonban: Rebrov csapatánál a Fehérvár (57,27), a Felcsút (54,68), a ZTE (54,4), a Mezőkövesd (49,71) és a Honvéd (47,96) is több xG-t termelt idén. Lábjegyzet, de a tavalyi Fradi nevetve nyerte ezt a kategóriát, és a 2018-19-ben villantott 61,93 xG-nyi helyzete idén is elég lett volna az első helyre.

Ami viszont maradt az egy évvel ezelőtti Ferencvárosból, az a könyörtelen hatékonyság. Egy évvel ezelőtt Rebrov támadói több, mint tíz góllal szereztek többet az ún. várható gólok modellje által jelzett értéknél (61,93 vs 72) és ezt a felülteljesítést idén is képesek voltak tartani azzal, hogy 58 gólt szorgoskodtak össze 47,41-nyi xG-ből. Ha a fenti táblára tekintünk, gyorsan kiderül, hogy ilyen szintű „túllövésre” egyetlen másik csapat sem volt képes a mezőnyben.

Mi az az xG-modell?

Angolul expected goals, azaz várható gólok modellje. Lényege, hogy a statisztikusok, elemzők, olvasók és nézők a kapuralövések puszta száma helyett egy olyan adatot kapjanak, amely mond számukra valamit a próbálkozások minőségéről is. A modell minden egyes lövés mellé egy valószínűségi változót – azaz 0 és 1 közé eső számot – rendel, amely azt hivatott kifejezni, hogy a lövés helye, távolsága, szöge, és a kapu valamint a labda között helyezkedő védők száma alapján egy átlagos játékos 100 esetből átlagosan hányszor szerez gólt hasonló szituáció után. A számolás alapja egy hatalmas, több ezer lövést tartalmazó statisztikai minta. A modell elsősorban azért hasznos, mert – igaz, hogy aggregálva, de – azonos alapra helyezi, és így összehasonlíthatóvá teszi az egyes csapatok által kialakított helyzetek minőségét; akár egyetlen meccsre, akár egy egész évadra vonatkozóan. (Ajánlott podcast a témában.)

Az xG felülteljesítésének egyik oka lehet, ha egy csapat átlagosan viszonylag magas minőségű helyzeteket dolgoz ki, amelyeket aztán jobb eséllyel tud hatékonyabban értékesíteni, mint mások az alacsony minőségű próbálkozásokat. Ha a lenti táblát vizsgáljuk, akkor viszont rá kell jöjjünk, hogy a Fradi esetében nem ez a helyzet – Rebrovék átlagos helyzetminősége ugyanis a legalacsonyabb volt az idei szezonban (holtversenyben a Kaposvárral).

Az xG-t szintén felülteljesítő (+5,83) Paks esetében például jó visszajelzést ad a hányados, hiszen kiderül belőle, hogy bár a tolna megyeiek viszonylag kevés lövéssel próbálkoztak, ezek átlagos minősége a harmadik legmagasabb volt a mezőnyben – azaz valamelyest érthető módon lőtték túl az xG-jüket (Könyves Norbert pl. 5,73 xG-nyi helyzetből szerzett 10 akciógólt a bajnokságban). A skála másik végpontját érdekes módon épp a legmagasabb átlagos helyzetminőséget villantó Honvéd jelenti, amelyik több mint 11 góllal(!) maradt az xG-je alatt a szezon végére.

Az igazság persze szokás szerint félúton van: a Ferencváros xG-túlteljesítése abból a szempontból tökéletesen érthető, hogy a támadóharmadban alkalmazott játékosainak (Boli, Isael, Tokmac, Zubkov, Varga R.) minősége éppen arra predesztinálja a csapatot, hogy nagyobb eséllyel szerezzen gólt egy átlagos minőségű helyzetből, mint gyengébb egyéni képességű játékosokkal rendelkező riválisai. (Nota bene, a Fradi szerezte idén a legtöbb gólt a tizenhatoson kívülről is, szám szerint 11-et. Márpedig a hasonló próbálkozások xG-je hagyományosan alacsony.)

Fradi > Liverpool

A Fradi sikerének kulcsa idén az volt, hogy a labda mindkét oldalán jelentősen képesek voltak túlteljesíteni az xG-t. Bár a Rebrov-csapat védekezése már az ellenfeleknek engedett helyzetek minőségét tekintve is abszolút ligaelitnek számított (33,79 engedett xG, ez a Mezőkövesd mögött a mezőny második legjobb mutatója), a kapott gólokat még ennél is sikerült lejjebb szorítani, egészen 24-re. Azaz a Ferencváros több mint 9 góllal kevesebbet kapott riválisaitól, mint amennyit az xG-modell indokolt volna. Ha ezt a „túlteljesítést” összeadjuk azzal, amit fentebb taglaltunk a támadók oldalán, egészen sokkoló képet kapunk:

A Ferencváros ez alapján mintegy 20 góllal teljesített jobban, mint a modell valószínűsítése alapján „kellett volna”. Ez olyan sokkoló különbség, amilyenre az öt nagy európai topligában nincsen példa (a Liverpool +19,9-es mutatója közelíti meg egyedül a Fradiét, miközben Jürgen Klopp csapatának idei szezonját a teljes nemzetközi elemző közösség a statisztikai kiugrás klasszikus példájának tartja). Következésképp talán az is elmondható, hogy

a Ferencváros idén olyan brutális mértékben teljesítette túl a statisztikai trendeket, ami hosszú távon egyszerűen fenntarthatatlan.

Vagyis: ugyanez a teljesítmény egy nagyobb mintán (akár jövőre) már egészen biztosan nem vezetne ekkora fölénnyel behúzott bajnoki címhez (amihez persze az is kell, hogy a riválisok is legalább szinten tartsák a játékukat). Kérdés, ezt vajon látják-e az Üllői úton, és készülnek-e további erősítésekre.

A többi csapatra is kitérve:

  • rendkívül látványos a Honvéd brutális alulteljesítése, ami persze részben minőséghiány (akár a kapuban, akár befejezéseknél), részben orbitális pech;
  • érdemes megnézni a Debrecent, amely a szezon végére éppen ott kötött ki, ahova a modellek belőtték a teljesítményét – ilyen formában a kiesés tehát papírforma a pályán mutatottak alapján;
  • alulteljesített/inkább peches volt a Mezőkövesd is – főképp tavasszal –, miközben a ZTE tavaszi szárnyalása leginkább abban öltött testet, hogy kevesebb gólt kaptak a meccseken, mint amennyit az ellenfeleknek engedett helyzetek minősége indokolt volna. Apropó ZTE: a csapat elképesztő mennyiségű xG-t (54,4) termelt, ám legalább ugyanennyire sokat engedett is az ellenfeleknek (53,02), azaz az NB I egyik legellentmondásosabb csapata volt.

A legellentmondásosabb csapat Zalaegereszegen épült

Ha a ZTE kapcsán bemutatott támadás-védekezés egyensúlyt próbáljuk megfogni, az alábbi grafikon nyújtja a legtöbb segítséget:

A vízszintes tengelyen az látható, meccsenként átlagosan mennyi xG-t termel egy csapat (azaz mennyire erős a támadójátéka), a függőlegesen pedig – inverz módon ábrázolva – az, hogy mennyi xG-t enged az ellenfelének. Az átlagos értékek mentén elnegyedelt koordináta-rendszer megmutatja nekünk, mely csapatok játékát hogyan jellemezhetnénk a legjobban. Két megjegyzés:

  • a Kaposvár teljes outlier (kívülálló), lényegében a labda egyik oldalán sem ütötte meg az NB I szintjét;
  • a maradék tizenegy csapat pedig lényegében két csoportra osztható, amelyeken belül persze vannak kiugró példák (ZTE, Debrecen), de jól kijelölik a minőségbeli különbségeket a csapatok között.

Innentől érdemes kettéválasztani a támadó és a védekező játék hatékonyságát. Nézzük első körben azokat a csapatokat, amelyek hatékonyan támadnak, azaz sok gólt szereznek, kevés próbálkozásból:

Nem meglepő, hogy ebben a mutatóban a Fradi vezet, az már inkább, hogy támadásban a Debrecen is kifejezetten hatékonynak számított idén (egyben ezzel együtt talán még elkeserítőbb a kiesés ténye). A Felcsút, a Mezőkövesd és a ZTE esetében a csatárok ugyan átlag felett próbálkoztak, ám sok lövés kellett nekik a gólszerzéshez, miközben a skála túloldalán az a Paks helyezkedik el, ahol ugyan keveset próbálkoztak lövéssel a támadók, de nem is kellett nekik sok helyzet a gólszerzéshez.

Ugyanez fordítva, azaz védekezésben:

A rangsort a Ferencváros, a Mezőkövesd és a Fehérvár vezeti: ezek a csapatok kevés lövést engedtek az ellenfeleiknek, miközben alapvetően sok lövésre volt szükség ahhoz, hogy gólt szerezzen valaki ellenük. A védekezési hatékonytalanságot leginkább talán a Felcsút és az Újpest esetében lehet tetten érni, akik kevés lövést engedtek ugyan, de viszonylag gyakran kaptak gólt ezekből a próbálkozásokból (ezeken a helyeken ez jelezhet kapuspróblémákat is, persze). A két kiugró értéket ezúttal is a ZTE (sok engedett lövés, de kiváló kapusteljesítmény) és a Kaposvár (borzalmas védekezés, rettenetes kapusteljesítmény) szállította.

Fradi: letámadás, Újpest: beadások

Ha a Ferencváros sikere mögött a hatékonyságon, a játékosminőségen és a szerencsén túl is keresünk még okokat, akkor mindenképp érdemes a letámadás felé kacsintgatni. Szerhij Rebrov szovjet iskolára építő, parád-riposzt stílusú csapatot csinált a Fradiból, ami azon is látszik, hogy a legintenzívebb presszinget a bajnokcsapat mutatta be az idei szezonban (is):

(A PPDA-mutató azt írja le, hogy egy csapat átlagosan mennyi passzt enged az ellenfelének mielőtt egy védekező akcióval közbe avatkozna.)

Ennek a mutatónak a túloldala az, ha megvizsgáljuk, hány passzt képes végrehajtani egy csapat hibátlanul azelőtt, hogy az ellenfél egy védekező akcióval megszakítaná a támadásépítést. Jó közelítéssel ez a mutató azt adja meg nekünk, melyik NB I-es csapat mennyire „ellenálló” a letámadással szemben:

(Kis segítség: minél magasabb az érték, egy csapat annál inkább ellenáll az ellenfél nyomásának.)

Ha egy csapatot kellene kiemelni az adatsorból, az ezúttal is a ZTE lenne, amelyik igazi old school focit játszott: nem támadott le intenzíven, ám, ha presszinggel szembesült, képes volt megtartani a labdát.

A Ferencváros támadójátékának időszakos impotenciáját jól mutatja az is, hogy bár az átlagos labdabirtoklást tekintve messze a mezőny előtt járt a csapat a szezonban, meccsenként átlagosan a Fehérvár, a Felcsút és a Mezőkövesd is többször jutott el az ellenfél tizenhatosán belülre, mint Rebrovék:

Ugyanígy szembeötlő a kreativitás és az áttörések hiánya Újpesten. Bár a lila-fehérek idénre is megtartották azt a jó szokásukat, hogy az ellenfélnél többet birtokolják a labdát, a tizenhatoson belülre csak ritkán jutottak el. Helyette viszont záporoztak a beadásaik a kapu elé:

Az, hogy a hosszú labdákra leginkább a legkevésbé domináns focit játszó Kaposvár-Paks kettős épített, nem igazán meglepő, az viszont igen, hogy a támadóharmadba való bejutásig az Újpest játéka működött a legolajozottabban a mögöttünk hagyott szezonban. Talán épp azért harcolt sokáig a kiesés ellen a lila-fehér csapat, mert itt viszont rendre és nagyon látványosan fogyott el a tudománya:

A statisztikai adatok forrása minden esetben a WyScout volt, az adatvizualizációban pedig Katona Dániel volt a segítségünkre.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.