Magyar foci

Kölcsönadja Puskás-díjas játékosát a Fehérvár

A következő szezont kölcsönben az NB I újoncánál, Budafokon tölti majd Zsóri Dániel, erről klubja, a Fehérvár számolt be a honlapján.

Klubunk engedélyével Budafokon edz a MOL Fehérvár FC fiatal támadója, Zsóri Dániel.

Játékosunk az átigazolási időszak kezdetekor kölcsönben távozik majd az NB I újoncához, ám mivel Csizmadia Csaba együttese már megkezdte a felkészülést az előttünk álló szezonra, a tavaly Debrecenből érkező csatár a fővárosban tréningezik” – írták.

A nagyváradi születésű csatár 2019 februárjában debütált az NB I-ben, győztes gólt szerzett a Debrecenben a Ferencváros ellen. Első magyarként ő kapta meg a Puskás-díjat ezért a találatért.

A mostani szezont még a DVSC-nél kezdte, majd nyár végén leigazolta a Fehérvár, de ott az élvonalban mindössze ötször lépett pályára csereként, a Vidiben 45 perc jutott neki az NB I-ben. Tavasszal az NB II-es Budaörshöz került kölcsönbe, négy meccsen játszott, a Vác ellen győztes gólt szerzett.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Olvasói sztorik