Magyar foci

Az angol forradalmár, az újpesti legenda és az utolsó magyar Eb-győztes – őket másolta Rebrov

Magyarországi edzősködése első két évében egyaránt aranyérmes lett Szerhij Rebrov a Fradival. Ritka teljesítmény, amivel az ukrán edző a magyar futball nagy egyéniségeinek a nyomába lépett. Mutatjuk, hogy ezzel az eredménnyel kiket másolt le.

A Ferencváros 2018 augusztusában jelentette be, hogy a klub elköszön a német Thomas Dolltól, aki 2013 decemberben lett a csapat edzője, és irányításával egy bajnoki címet, három Magyar Kupát, valamint egy-egy Ligakupát és Szuperkupát nyert a Fradi. Utódja a korábbi 75-szörös ukrán válogatott csatár, Szerhij Rebrov lett, aki edzőként a Dinamo Kijevnél, valamint a szaúdi al-Ahlinál dolgozott, és a Dinamóval kétszeres ukrán bajnoknak és kupagyőztesnek mondhatta magát.

Rebrov az FTC-nél a Magyar Kupában ugyan nem járt sikerrel, de a bajnokságot egymás után kétszer is megnyerte, és az ősszel az Európa Liga főtábláján szerepelhetett a csapattal, így a közelmúlt legsikeresebb edzőjének nevezhetjük a klubnál.

Fradi-siker: a sok pénz önmagában nem volt elég, több kellett
A Doll-éra lezárását követően kedden este sorozatban másodszor gyűjtötte be a Ferencváros a bajnoki címet, ami azt bizonyítja: okos döntések sorozata nélkül mit sem ér a dugig tömött pénztárca.

A Fradi utoljára 1996-ban tudta megvédeni a bajnoki címét, akkor Novák Dezső volt az edző, akivel 1995 őszén első magyar klubként jutott be a BL főtáblájára a csapat.

Nem sokszor volt olyanra példa a magyar bajnokságban, hogy valaki edzőként az első két évében egyaránt aranyérmes legyen. Várhidi Pálnak például összejött. Az Újpest tízszeres magyar válogatott legendája játékosként is szolgálta a klubot, amellyel 1960-ban bajnok lett, és tagja volt az Aranycsapat keretének az 1953-as londoni 6-3 alkalmával, valamint az 1954-es, ezüstéremmel záruló vébén, igaz, egyik alkalommal sem lépett pályára. Várhidi a visszavonulása után dolgozott a harmadosztályú Vácnál és az NB II-es BEAC-nál is, 1973-ban pedig vezetőedzőként tért vissza az Újpesthez, ahol egymás után két bajnokságot nyert, a második szezonban még a Magyar Kupa is a liláké lett.

Várhidi összesen négy bajnoki címet szerzett az Újpesttel, ezzel ő a klub legsikeresebb edzője, és egyetlen teljes idényében sem végzett a harmadik helynél hátrább a csapattal.

Fia, Péter szállította az Újpest utolsó bajnoki címét 1998-ban, így övék az egyetlen apa-fiú páros az élvonalban, ahol mindkét családtag aranyérmet nyert – ráadásul ugyanazzal a klubbal.

Ahogy Várhidi neve Újpesten, úgy Tóth-Potya Istváné a Fradinál fogalom. A tizenkilencszeres válogatott balszélső 1912 és 1926 között két bajnokságot és két Magyar Kupát nyert a klubbal, hatszor pedig ezüstérmesként zárt az NB I-ben. Az 1926-os bajnoki címnek Tóth-Potya mai szóval élve játékosedzőként volt részese, 1925 tavaszán ugyanis Szigeti Imre elnök felkérte a csapat felkészítésére, de 13 alkalommal így is pályára lépett az aranyéremmel záruló évadban.

A Fradinak ő lett az első profi edzője, és olyan dolgokat vezetett be, amelyekkel úttörőnek számított. Edzésnaplót írt, minden játékosról külön feljegyzéseket készített, nagy hangsúlyt fektetett az erőnléti felkészítésre, bevett szokás lett nála a bemelegítés, télen pedig kiadós alapozást tartott a csapatnak.

Ő maga annak tulajdonította a sikerét, hogy nagyon odafigyelt arra, hogy megteremtse a csapategységet, és úgy érezte, a baráti összhang és a fegyelem a legfontosabb tényező egy csapat lelkiállapota szempontjából.

Tóth-Potya a ferencvárosi időszaka után két idényt az Újpestnél is lehúzott, ahol szintén bajnoki címet szerzett az 1932–1933-as idényben. Dolgozott Olaszországban is, majd a második világháború alatt egy Dallam nevű ellenállási csoport tagja lett, amely többek között azon ügyködött, hogy a nácik és a nyilasok ne tudják felrobbantani a pesti hidakat.

A Telepes utcai házában a zsidók időleges menedéket leltek, a vészkorszakban például a színész Gobbi Hildát és Latabárékat is bújtatta

mesélte egy interjúban Tóth-Potya unokája, Tóth István. Az ellenállási csoportot végül leleplezték, és Tóth-Potyát is letartóztatták, majd 1945 februárjában kivégezték.

Nemcsak a Fradinak és az Újpestnek, hanem az MTK-nak is volt olyan edzője, aki jött, látott és győzött. Az angol Jimmy Hogant Jonathan Wilson a Futballforradalmak című könyvében egyenesen a sportág történetének legnagyobb hatású edzőjének nevezi. Hogan már játékosként is maximalista és megszállott volt, folyamatosan képezte magát, ő maga azt mondta, a legjobb játékosoktól kereste a válaszokat a kérdéseire, és ekkor kezdődött az a folyamat, aminek a végén edzővé vált. Mesterként előbb Hollandiában próbálta ki magát, majd Ausztriába került, és ő készítette fel a csapatot az 1912-es stockholmi olimpiára, ahol a negyeddöntőben 3-1-re kikaptak a hollandoktól.

Jimmy Hogan. Fotó: A. Hudson /Topical Press Agency /Getty Images

Hoganben a kiesés után is bíztak, megkapta a feladatot, hogy rakja össze a csapatot a négy évvel későbbi olimpiára, amely azonban az első világháború miatt elmaradt.

Hogant a háború alatt letartóztatták, és bár családja hazatérhetett, ő börtönbe került, és végül egy Bécsben áruházat üzemeltető ismerős brit testvérpár közbenjárása kellett, hogy ne kerüljön munkatáborba.

Az angol edzőt az MTK korábban Cambridge-ben tanuló alelnöke, Dirsztay Gedeon báró szerezte vissza a futball számára, aki diplomáciai kapcsolatait latba vetve elintézte, hogy Hogan munkát kapjon a csapatnál.

„Lecsaptam rájuk, rögtön tudtam, hogy attól a pillanattól fogva az enyémek, csak az enyémek. Mindketten értelmes srácok voltak, középiskolások. Tanítás után minden áldott nap kint voltam velük a pályán, és a játék művészetére tanítottam őket” – idézi Wilson Hogant, aki a grundokat járva fedezte fel magának Orth Györgyöt és Braun Józsefet, akik aztán meghatározó játékosai lettek az MTK-nak és a magyar futballnak.

A legnagyobb különbség az angol és az európai futball között az, hogy a kontinensen a gyerekek már fiatalon magukba szívják a játék művészetét, mert megfelelő képzést kapnak

– magyarázta Hogan, aki első három MTK-s évében egyaránt bajnoki címet szerzett.

Ráadásul a csapata egészen elképesztő teljesítményt nyújtott, az első évben a 19 meccséből tizennyolcat megnyert, és 113–16-os gólkülönbséget produkált, a másodikban pedig a 22 találkozó közül csak egyet nem tudott behúzni (a Törekvés elleni 2-2 az egyetlen pontvesztés), és a 22 meccsen 147 gólt szerzett (6,68-as átlag, amihez Schaffer Alfréd 46, Schlosser Imre 42, Orth 23 góllal járult hozzá), miközben mindössze tízet kapott.

A Hoganről megemlékező cikkében az MTK azt írta, az edzővel zsinórban öt bajnoki címet szerzett a klub (1917–1921), a Nemzeti Labdarúgó Archívum ellenben csak az 1917–1919 közötti elsőségeket adta neki.

Ha ebben nincs is egyetértés, az bizonyos, hogy Hogan hatása óriási volt, mivel az erőre és fizikumra építő angol stílus helyett a skót passzjátékban hitt, és bármerre ment, ezt honosította meg.

„A skót passzjáték magasabb szintre emelt változata már olyannyira elkülönült a sportág szigetországi gyökereitől, hogy önálló iskolaként ismerték el. Így született a Duna menti iskola. A technika tort ült a fizikalitás felett, de a játékosok egyéni képességeit egy csapatstruktúra szolgálatába állították” – írja Wilson.

A Hogan játékosaként három bajnoki címet szerző, a három idény alatt 58 meccsen 110 gólt jegyző, összesen pedig az élvonalban 81 találkozón 125 gólt elérő, ezzel a mai napig a legmagasabb gólátlaggal (1,543) rendelkező Schaffer Alfréd szintén a listánkra kívánkozik. Az MTK-nál Spécinek becézett Schaffer svájci, német, cseh és osztrák légióskodás, valamint edzősködés után 1935-ben ült le a kispadra korábbi klubjánál, amelyet ekkor Hungáriának hívtak.

Schaffer csapata, amelyben a házi gólkirály (24 gól) a zseniális cseleiről és trükkjeiről elhíresült Cseh „Matyi ” László volt, veretlenül nyerte meg az 1935–1936-ös bajnokságot (22 győzelem, 4 döntetlen), majd a következő idényben három-három iksz és vereség is becsúszott, de így is sikerült egy ponttal megelőzni a Fradit, és megvédeni a címet (Cseh ekkor 36 góljával a bajnokság legjobbja lett).

Schaffer a Hungária után edzőként a magyar válogatotthoz került, amely 1938-ban világbajnoki döntőt vívott az olaszok ellen, de a Duna menti stílus elvérzett az olaszok fizikai fölényével szemben.

Később a Rapid Bucurestinél Román Kupát, a Románál olasz bajnokságot nyert, majd itthon a Fradi edzője lett, mérlege: egy bajnoki ezüst és bronz, valamint két kupagyőzelem. A játékosként és edzőként is világvándornak számító Schaffert 1945 augusztusában egy vonaton érte a halál, a bajorországi Prien am Chiemsee vasútállomásán bukkantak rá. Akkoriban a Bayern München edzője volt.

Rebrov előtt a Fradinál utoljára Dimény Lajos mondhatta el magáról, hogy NB I-es edzősködése első két évében egyaránt aranyérmes lett.

A Tempofradi.hu visszaemlékezése szerint Dimény előbb a Fradi amatőr csapatát vezette, csak 1939-ben került az első csapathoz, amely úgy lett bajnok, hogy a Hungáriához hasonlóan 39 pontot gyűjtött, de 12 góllal jobb volt a gólkülönbsége. A következő idény sokkal simább volt, a Fradi 11 pontot vert a második Újpestre; az aranyéremmel végződő két idény alatt Sárosi György 23, illetve 29 gólt szerzett.

Dimény harmadik évében Magyar Kupát nyert a Fradival, a bajnokságban csak a hatodik hely jött össze, így az idény végén nem marasztalták. Az 1946–1947-es idényben még egyszer visszatért a klubhoz, ekkor a Fradi egy ponttal maradt le a dobogóról, amelyen Újpest, Kispest, Vasas volt a sorrend.

A Honvédnak is volt olyan edzője, aki egyből aranyérmekkel kezdte NB I-es pályafutását.

Bicskei Bertalan nem volt ismeretlen a kispesti drukkerek számára, hiszen 1966 és 1974 között 198 bajnokin védett a csapatban, amellyel a bajnokságban kétszer lett második, és háromszor szerepelt a vesztes oldalon a kupadöntőben.

A pályafutása során tizenegyesből bajnoki gólt szerző, utolsó két idényét az MTK-ban töltő Bicskei mindössze egyszer volt válogatott, az 1973-as, svédek elleni 3-3-as vb-selejtező azonban nemcsak neki volt rossz emlék, ekkor dőlt el ugyanis, hogy zsinórban négy részvétel után lemarad a magyar csapat a világbajnokságról.

Bicskei Bertalan, még kapusként. Fotó: V. Fowler /PA Images /Getty Images

Visszavonulása után Bicskei 5 évig az MTK ifiedzője volt, ez idő alatt 20 játékosa került fel az első csapathoz. 1982-őszén lett az ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya, és tanulságos, amit egy interjúban mondott arról, mi volt a klubok reakciója, amikor hétfőnként összegyűjtötte a játékosokat, és edzést tartott nekik.

Mit mondjak, vegyes fogadtatásra talált. Nem értették. Annyira be voltunk zárkózva itt Magyarországon, hogy nem vettünk tudomást, az idő elhaladt mellettünk, a módszereink mellett. Fogalmuk nem volt, mi folyik a nagyvilágban. Az eredményt a nagyválogatotton lehetett lemérni. Ott ütközött ki.

Bicskei a Petry Zsolttal, Kovács Kálmánnal, Pintér Attilával, Keller Józseffel, Vincze Istvánnal felálló ifiválogatottal 1984-ben Eb-t nyert Moszkvában, azóta is ez a magyar utánpótlás legnagyobb sikere.

Bicskei elvégezte a kölni főiskolát, majd 1987-ben a Honvéd edzője lett, először dolgozott az NB I-ben, és egyből bajnok lett, a csapat házi gólkirálya a három évvel korábbi Eb-győztes brigádból ismert Kovács Kálmán volt.

A következő idényben Bicskei csak a szezon első felében edzette a Honvédot, amely tizennyolc pontot gyűjtött vele a lehetséges harmincból. Szó sem volt azonban arról, hogy elküldték volna, hanem a válogatott szövetségi kapitánya lett, a Honvéd pedig Both Józseffel fejezte be az idényt – ugyanúgy az első helyen, mint egy évvel korábban.

Bicskeinek első kapitányi korszakában kilenc meccs jutott, ebbe belefért egy bravúros spanyolországi (2-2), valamint egy kínos hazai döntetlen is Máltával (1-1). A második kapitányi korszaka egy azóta is sokszor felemlegetett bécsi győzelemmel indult, a válogatottsági rekorder Király Gábor mellett Hrutka János, Fehér Csaba, Mátyus János és Korsós Attila is ekkor játszott először a csapatban.

Bicskei a második etapban 1998 márciusa és 2001 szeptembere között 36 meccsen irányította a válogatottat, egy grúziai 3-1-es vereség után távozott a posztról. Itthon még edzette az MTK-t, a Honvédot, a Videotont, és volt egy rövid újpesti időszaka is, ahol belebukott a liechtensteini Vaduz elleni, gyanús hazai zakóba. A 2011-ben elhunyt Bicskei külföldön is szerencsét próbált, Dél-Koreában, Svájcban, Egyiptomban, Kínában, Malajziában és Libériában is dolgozott.

A fentiekből is megállapítható, hogy Rebrov az első két éve alatt nyert két bajnoki címével nagy egyéniségek nyomába lépett, de hogy milyen hatással lesz a magyar futballra, azt egyelőre még nehéz belőni.

Kiemelt kép: Várhidi Pál, Bicskei Bertalan, Jimmy Hogan, fotó: Járai Rudolf /MTI, Swift/PA Images /Getty Images, Schirner Sportfoto-Archiv /Picture Alliance /Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.