A Ferencváros 2018 augusztusában jelentette be, hogy a klub elköszön a német Thomas Dolltól, aki 2013 decemberben lett a csapat edzője, és irányításával egy bajnoki címet, három Magyar Kupát, valamint egy-egy Ligakupát és Szuperkupát nyert a Fradi. Utódja a korábbi 75-szörös ukrán válogatott csatár, Szerhij Rebrov lett, aki edzőként a Dinamo Kijevnél, valamint a szaúdi al-Ahlinál dolgozott, és a Dinamóval kétszeres ukrán bajnoknak és kupagyőztesnek mondhatta magát.
Rebrov az FTC-nél a Magyar Kupában ugyan nem járt sikerrel, de a bajnokságot egymás után kétszer is megnyerte, és az ősszel az Európa Liga főtábláján szerepelhetett a csapattal, így a közelmúlt legsikeresebb edzőjének nevezhetjük a klubnál.
A Fradi utoljára 1996-ban tudta megvédeni a bajnoki címét, akkor Novák Dezső volt az edző, akivel 1995 őszén első magyar klubként jutott be a BL főtáblájára a csapat.
Nem sokszor volt olyanra példa a magyar bajnokságban, hogy valaki edzőként az első két évében egyaránt aranyérmes legyen. Várhidi Pálnak például összejött. Az Újpest tízszeres magyar válogatott legendája játékosként is szolgálta a klubot, amellyel 1960-ban bajnok lett, és tagja volt az Aranycsapat keretének az 1953-as londoni 6-3 alkalmával, valamint az 1954-es, ezüstéremmel záruló vébén, igaz, egyik alkalommal sem lépett pályára. Várhidi a visszavonulása után dolgozott a harmadosztályú Vácnál és az NB II-es BEAC-nál is, 1973-ban pedig vezetőedzőként tért vissza az Újpesthez, ahol egymás után két bajnokságot nyert, a második szezonban még a Magyar Kupa is a liláké lett.
Fia, Péter szállította az Újpest utolsó bajnoki címét 1998-ban, így övék az egyetlen apa-fiú páros az élvonalban, ahol mindkét családtag aranyérmet nyert – ráadásul ugyanazzal a klubbal.
Ahogy Várhidi neve Újpesten, úgy Tóth-Potya Istváné a Fradinál fogalom. A tizenkilencszeres válogatott balszélső 1912 és 1926 között két bajnokságot és két Magyar Kupát nyert a klubbal, hatszor pedig ezüstérmesként zárt az NB I-ben. Az 1926-os bajnoki címnek Tóth-Potya mai szóval élve játékosedzőként volt részese, 1925 tavaszán ugyanis Szigeti Imre elnök felkérte a csapat felkészítésére, de 13 alkalommal így is pályára lépett az aranyéremmel záruló évadban.
Ő maga annak tulajdonította a sikerét, hogy nagyon odafigyelt arra, hogy megteremtse a csapategységet, és úgy érezte, a baráti összhang és a fegyelem a legfontosabb tényező egy csapat lelkiállapota szempontjából.
Tóth-Potya a ferencvárosi időszaka után két idényt az Újpestnél is lehúzott, ahol szintén bajnoki címet szerzett az 1932–1933-as idényben. Dolgozott Olaszországban is, majd a második világháború alatt egy Dallam nevű ellenállási csoport tagja lett, amely többek között azon ügyködött, hogy a nácik és a nyilasok ne tudják felrobbantani a pesti hidakat.
A Telepes utcai házában a zsidók időleges menedéket leltek, a vészkorszakban például a színész Gobbi Hildát és Latabárékat is bújtatta
– mesélte egy interjúban Tóth-Potya unokája, Tóth István. Az ellenállási csoportot végül leleplezték, és Tóth-Potyát is letartóztatták, majd 1945 februárjában kivégezték.
Nemcsak a Fradinak és az Újpestnek, hanem az MTK-nak is volt olyan edzője, aki jött, látott és győzött. Az angol Jimmy Hogant Jonathan Wilson a Futballforradalmak című könyvében egyenesen a sportág történetének legnagyobb hatású edzőjének nevezi. Hogan már játékosként is maximalista és megszállott volt, folyamatosan képezte magát, ő maga azt mondta, a legjobb játékosoktól kereste a válaszokat a kérdéseire, és ekkor kezdődött az a folyamat, aminek a végén edzővé vált. Mesterként előbb Hollandiában próbálta ki magát, majd Ausztriába került, és ő készítette fel a csapatot az 1912-es stockholmi olimpiára, ahol a negyeddöntőben 3-1-re kikaptak a hollandoktól.
Hoganben a kiesés után is bíztak, megkapta a feladatot, hogy rakja össze a csapatot a négy évvel későbbi olimpiára, amely azonban az első világháború miatt elmaradt.
Hogant a háború alatt letartóztatták, és bár családja hazatérhetett, ő börtönbe került, és végül egy Bécsben áruházat üzemeltető ismerős brit testvérpár közbenjárása kellett, hogy ne kerüljön munkatáborba.
„Lecsaptam rájuk, rögtön tudtam, hogy attól a pillanattól fogva az enyémek, csak az enyémek. Mindketten értelmes srácok voltak, középiskolások. Tanítás után minden áldott nap kint voltam velük a pályán, és a játék művészetére tanítottam őket” – idézi Wilson Hogant, aki a grundokat járva fedezte fel magának Orth Györgyöt és Braun Józsefet, akik aztán meghatározó játékosai lettek az MTK-nak és a magyar futballnak.
A legnagyobb különbség az angol és az európai futball között az, hogy a kontinensen a gyerekek már fiatalon magukba szívják a játék művészetét, mert megfelelő képzést kapnak
– magyarázta Hogan, aki első három MTK-s évében egyaránt bajnoki címet szerzett.
Ráadásul a csapata egészen elképesztő teljesítményt nyújtott, az első évben a 19 meccséből tizennyolcat megnyert, és 113–16-os gólkülönbséget produkált, a másodikban pedig a 22 találkozó közül csak egyet nem tudott behúzni (a Törekvés elleni 2-2 az egyetlen pontvesztés), és a 22 meccsen 147 gólt szerzett (6,68-as átlag, amihez Schaffer Alfréd 46, Schlosser Imre 42, Orth 23 góllal járult hozzá), miközben mindössze tízet kapott.
A Hoganről megemlékező cikkében az MTK azt írta, az edzővel zsinórban öt bajnoki címet szerzett a klub (1917–1921), a Nemzeti Labdarúgó Archívum ellenben csak az 1917–1919 közötti elsőségeket adta neki.
„A skót passzjáték magasabb szintre emelt változata már olyannyira elkülönült a sportág szigetországi gyökereitől, hogy önálló iskolaként ismerték el. Így született a Duna menti iskola. A technika tort ült a fizikalitás felett, de a játékosok egyéni képességeit egy csapatstruktúra szolgálatába állították” – írja Wilson.
A Hogan játékosaként három bajnoki címet szerző, a három idény alatt 58 meccsen 110 gólt jegyző, összesen pedig az élvonalban 81 találkozón 125 gólt elérő, ezzel a mai napig a legmagasabb gólátlaggal (1,543) rendelkező Schaffer Alfréd szintén a listánkra kívánkozik. Az MTK-nál Spécinek becézett Schaffer svájci, német, cseh és osztrák légióskodás, valamint edzősködés után 1935-ben ült le a kispadra korábbi klubjánál, amelyet ekkor Hungáriának hívtak.
Schaffer csapata, amelyben a házi gólkirály (24 gól) a zseniális cseleiről és trükkjeiről elhíresült Cseh „Matyi ” László volt, veretlenül nyerte meg az 1935–1936-ös bajnokságot (22 győzelem, 4 döntetlen), majd a következő idényben három-három iksz és vereség is becsúszott, de így is sikerült egy ponttal megelőzni a Fradit, és megvédeni a címet (Cseh ekkor 36 góljával a bajnokság legjobbja lett).
Később a Rapid Bucurestinél Román Kupát, a Románál olasz bajnokságot nyert, majd itthon a Fradi edzője lett, mérlege: egy bajnoki ezüst és bronz, valamint két kupagyőzelem. A játékosként és edzőként is világvándornak számító Schaffert 1945 augusztusában egy vonaton érte a halál, a bajorországi Prien am Chiemsee vasútállomásán bukkantak rá. Akkoriban a Bayern München edzője volt.
A Tempofradi.hu visszaemlékezése szerint Dimény előbb a Fradi amatőr csapatát vezette, csak 1939-ben került az első csapathoz, amely úgy lett bajnok, hogy a Hungáriához hasonlóan 39 pontot gyűjtött, de 12 góllal jobb volt a gólkülönbsége. A következő idény sokkal simább volt, a Fradi 11 pontot vert a második Újpestre; az aranyéremmel végződő két idény alatt Sárosi György 23, illetve 29 gólt szerzett.
Dimény harmadik évében Magyar Kupát nyert a Fradival, a bajnokságban csak a hatodik hely jött össze, így az idény végén nem marasztalták. Az 1946–1947-es idényben még egyszer visszatért a klubhoz, ekkor a Fradi egy ponttal maradt le a dobogóról, amelyen Újpest, Kispest, Vasas volt a sorrend.
A Honvédnak is volt olyan edzője, aki egyből aranyérmekkel kezdte NB I-es pályafutását.
A pályafutása során tizenegyesből bajnoki gólt szerző, utolsó két idényét az MTK-ban töltő Bicskei mindössze egyszer volt válogatott, az 1973-as, svédek elleni 3-3-as vb-selejtező azonban nemcsak neki volt rossz emlék, ekkor dőlt el ugyanis, hogy zsinórban négy részvétel után lemarad a magyar csapat a világbajnokságról.
Visszavonulása után Bicskei 5 évig az MTK ifiedzője volt, ez idő alatt 20 játékosa került fel az első csapathoz. 1982-őszén lett az ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya, és tanulságos, amit egy interjúban mondott arról, mi volt a klubok reakciója, amikor hétfőnként összegyűjtötte a játékosokat, és edzést tartott nekik.
Mit mondjak, vegyes fogadtatásra talált. Nem értették. Annyira be voltunk zárkózva itt Magyarországon, hogy nem vettünk tudomást, az idő elhaladt mellettünk, a módszereink mellett. Fogalmuk nem volt, mi folyik a nagyvilágban. Az eredményt a nagyválogatotton lehetett lemérni. Ott ütközött ki.
Bicskei a Petry Zsolttal, Kovács Kálmánnal, Pintér Attilával, Keller Józseffel, Vincze Istvánnal felálló ifiválogatottal 1984-ben Eb-t nyert Moszkvában, azóta is ez a magyar utánpótlás legnagyobb sikere.
Bicskei elvégezte a kölni főiskolát, majd 1987-ben a Honvéd edzője lett, először dolgozott az NB I-ben, és egyből bajnok lett, a csapat házi gólkirálya a három évvel korábbi Eb-győztes brigádból ismert Kovács Kálmán volt.
A következő idényben Bicskei csak a szezon első felében edzette a Honvédot, amely tizennyolc pontot gyűjtött vele a lehetséges harmincból. Szó sem volt azonban arról, hogy elküldték volna, hanem a válogatott szövetségi kapitánya lett, a Honvéd pedig Both Józseffel fejezte be az idényt – ugyanúgy az első helyen, mint egy évvel korábban.
Bicskeinek első kapitányi korszakában kilenc meccs jutott, ebbe belefért egy bravúros spanyolországi (2-2), valamint egy kínos hazai döntetlen is Máltával (1-1). A második kapitányi korszaka egy azóta is sokszor felemlegetett bécsi győzelemmel indult, a válogatottsági rekorder Király Gábor mellett Hrutka János, Fehér Csaba, Mátyus János és Korsós Attila is ekkor játszott először a csapatban.
Bicskei a második etapban 1998 márciusa és 2001 szeptembere között 36 meccsen irányította a válogatottat, egy grúziai 3-1-es vereség után távozott a posztról. Itthon még edzette az MTK-t, a Honvédot, a Videotont, és volt egy rövid újpesti időszaka is, ahol belebukott a liechtensteini Vaduz elleni, gyanús hazai zakóba. A 2011-ben elhunyt Bicskei külföldön is szerencsét próbált, Dél-Koreában, Svájcban, Egyiptomban, Kínában, Malajziában és Libériában is dolgozott.
A fentiekből is megállapítható, hogy Rebrov az első két éve alatt nyert két bajnoki címével nagy egyéniségek nyomába lépett, de hogy milyen hatással lesz a magyar futballra, azt egyelőre még nehéz belőni.
Kiemelt kép: Várhidi Pál, Bicskei Bertalan, Jimmy Hogan, fotó: Járai Rudolf /MTI, Swift/PA Images /Getty Images, Schirner Sportfoto-Archiv /Picture Alliance /Getty Images
