Magyar foci bajnokok ligája

Kiemelt lehet a Fradi a Bajnokok Ligája selejtezőiben

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szerdán tette közzé a félbeszakadt Bajnokok Ligája- és Európa Liga-szezon befejezésének tervezetét.

Az idei BL-győztes Budapesten csap össze az idei Európa Liga-győztessel
Nívós mérkőzésnek ad otthont a Puskás Aréna.

A 2020/21-es kiírában a Ferencvárosnak az első selejtezős körben kiemeltnek kellene lennie a Nemzeti Sport számításai szerint. Az FTC csoportkörbe jutott az Európa Ligában az idei szezonban, sőt 9 pontot gyűjtve jól áll az együtthatók terén.

A 34 lehetséges résztvevők közül sok csapat fix már, ezek közül 16-nál jobb a Fradi UEFA-együtthatója, sőt az előselejtezőből érkező, még nem ismert csapatot is. Ennek köszönhetően kiemeltként sorsolhatják, így elkerülhet igazán nagy ellenfeleket is az első körben, mint a Celtic, vagy a Crvena zvezda.

Négy párharcot kell nyernie a Ferencvárosnak a BL főtáblájához, hármat az EL-csoportkörhöz, ha pedig búcsúzik a BL selejtezőjétől, átkerül az Európa Liga selejtezőibe.

Egymeccses párharcok lesznek

A következő idény BL- és El-selejtezője módosul, ugyanis előbbiben csak augusztus 8-án, utóbbiban augusztus 20-án indul a küzdelem az előselejtezővel. A Ferencváros a BL-selejtező augusztus 18-19-én esedékes első fordulójában kapcsolódik be, az El ugyanezen szakaszában a kupagyőztes Budapest Honvéd, a már biztos dobogós MOL Fehérvár FC és a bajnoki második vagy harmadik helyezett augusztus 27-én kezdi meg szereplését.

 

Nagy változás, hogy a BL-selejtező utolsó körét leszámítva minden párharc egymeccses lesz, a házigazda kiléte sorsolás útján dől el.

 

A BL-csoportkör így is csak október 20-21-én rajtol, majd október 27-28-án, november 3-4-én, november 24-25-én, december 1-2-án és december 8-9-én lesznek a fordulók, az El-ben pedig október 22-én és 29-én, november 5-én és 26-án, december 3-án és 10-én.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Olvasói sztorik