Magyar foci

Egy öngól kellett ahhoz, hogy élvezhető legyen a Diósgyőr-ZTE mérkőzés

1-1-es döntetlennel ért véget a DVTK és a Zalaegerszeg mérkőzése az NB I 28. fordulójában. Közel 70 percig unalmas volt a meccs, de a végét megnyomták a csapatok.

Sok hiba jellemezte az első gól nélküli félidőt, a két vezetőedző pedig 59 perc után érezte úgy, hogy bele kell nyúlni a meccsbe, percek alatt három-három új ember érkezett mindkét oldalra. Az egyik csere, a zalaegerszegi Radó volt az, aki a beállása után nem sokkal elesett a miskolci tizenhatoson belül, és ugyan a játékvezető műesésért sárga lapot adott neki, a visszajátszásból kiderült, hogy a becsúszó védő hozzáért a lábához.

A 68. percben előnybe került a DVTK, pedig nem is talált kapuba: egy szöglet után a menteni igyekvő Szépe a saját kapujába fejelte a labdát. Jót tett a meccsnek a gól, elsősorban a ZTE rohamozott, és össze is jött az egyenlítés, Bolla érkezett tökéletes ütemben egy középre ívelt labdára és közelről a hálóba lőtt – ez volt a 20 éves játékos első találata az élvonalban.

Szépe öngólja:

Márton Gábor csapata ráment a győzelemre is, Bobál fejese igazi gólveszély volt, de a hazai kapus résen volt. A ráadásban még kimaradt egy-egy ordító helyzet, fogták a fejüket a vezetőedzők mindkét oldalon. A ZTE így sem lehet elkeseredve, a legutóbbi hat meccsén négy győzelem és két döntetlen a mérleg, négy ponttal van a csapat a kiesőzóna előtt. A DVTK ugyanakkor nem tudott faragni a hátrányán a Mezőkövesd mögött, még mindig öt pontra van a dobogó.

Ezzel a góllal mentett pontot a ZTE:

NB I, 28. forduló

Diósgyőri VTK-ZTE FC 1-1 (0-0)

Diósgyőr: Danilovic – Sesztakov (Vági, 79.), Polgár, Brkovic, Memolla – Hasani (Korbély, 60.), Adukor (Márkvárt, 60.), Molnár G., Iszlai, Kiss T. (Cortes, 82.) – Ivanovszki (Tabakovic, 60.)

ZTE FC: Demjén – Bobál D., Szépe, Katanec, Tamás K. (Mitrovic, 70.) – Lesjak (Bolla, 60.), Babati (Bobál G., 70.), Bedi, Ostrek (Bőle, 60.) – Ikoba (Radó, 60.)

gólszerzők: Szépe (68., öngól), illetve Bolla (80.)

sárga lap: Brkovic (35.), Sesztakov (72.), Korbély (83.), illetve Radó (61.), Bőle (82.)

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Olvasói sztorik