Magyar foci

Félidőben becserélték, kilenc perc után mehetett tusolni

Nehéz helyzetben van az Újpest FC, egyetlen pont választotta el a csapatot a kieső helyektől az NB I 26. fordulója előtt. A Kisvárda elleni találkozón aztán még nehezebbé vált a lila-fehérek helyzete: a félidőben beálló Andreas Calcan lebirkózta ellenfelét, de pechére Bognár Tamás asszisztense mindezt kiszúrta, így azonnal piros lapot is kapott.

A vendégeknek egyébként sem volt jó meccsük, az első félidőben 70%-ban volt a Kisvárdánál a labda, többször Banai Dávidnak kellett hatalmasat védenie, hogy 45 perc után is 0-0 legyen az állás. Calcan kiállítása után hét perccel azonban betaláltak a hazaiak, egy keresztbe lőtt labdára érkezett Claudiu Bumba és Branko Pauljevicet megelőzve a kapuba kotorta a labdát.

Az Újpest ezután is enerváltan, kevés elképzeléssel játszott, egyedül a 93. percben járt közel az egyenlítéshez, de Dombó Dávid két bravúrral megőrizte a Kisvárda kapuját. Nebojsa Vignjevic csapata az elmúlt hét tétmérkőzéséből ötöt elveszített, kettőn pedig döntetlent játszott.

Végeredmény – NB I, 26. forduló

Kisvárda – Újpest 1-0 (0-0)
Gólszerző: Bumbla (63.)

Kiemelt kép: ujpestfc.hu

Olvasói sztorik