Magyar foci

A Fehérvár azt hitte, egy korai gól elég, de meglepődött a végén

1-1-es döntetlent játszott egymással a Mezőkövesd és a Fehérvár a labdarúgó Magyar Kupa-elődöntő első meccsén. Visszavágó kedden, Fehérváron – szintén zárt kapuk mögött.

Álmosan indult a mérkőzés, de a 12. percben így is összejött a vezetés a vendég fehérváriaknak: Houri szabadrúgása után Pátkai csúsztatott bravúrosan a hazai kapuba. Innentől a kövesdiek előtt adódtak nagy lehetőségek, Fiolának egyszer a kapu torkából kellett tisztáznia, majd ugyanő egy kapufát követően könyékkel blokkolt, de hiába reklamáltak a hazaiak, a játékvezető nem fújt tizenegyest.

A mezőkövesdiek a második félidőben is aktívabbnak tűntek, igaz, ez csak kósza helyzetekben mutatkozott meg, nem sikerült nagy nyomás alá helyezni a fehérvári kaput. A 80. percben így is összejött az egyenlítést, bealudt a vendégvédelem egy szögletnél, amit Pillár használt ki. Kuttor Attilát a hajrára elküldték a kispadtól.

A 84. percben Houri cselezte át magát a hazai védelmen, majd elesett a tizenhatoson belül, de dobta magát, így sárgát kapott és a kövesdiek jöhettek szabadrúgással. A végén még Futács hagyott ki egy ziccert, úgyhogy maradt az 1-1, teljesen nyílt a párharc a visszavágó előtt – talán izgalmasabb is lesz az a mérkőzés.

Magyar Kupa-elődöntő, 1. mérkőzés

Mezőkövesd – Fehérvár 1-1 (0-1)

Mezőkövesd: Szappanos – Farkas D., Karnyickij, Pillár, Vadnai – Cseri (Vajda, 81.), Neszterov, Berecz Zs., Besirovic (Pekár, 62.) – Zivzivadze (Takács T., 92.), Jurina (Nagy D., 62.)

Fehérvár: Kovácsik – Fiola, Muszliu, Vinícius, Stopira – Pátkai, Houri (Elek, 92.) – Bamgboye (Nego, 69.), Kovács (Hodzic, 77.), Petrjak (Nikolov, 77.) – Nikolics (Futács, 92.)

gólszerzők: Pillár (80.), illetve Pátkai (12.)

sárga lap: Vadnai (20.), Berecz (61.), Pillár (62.), Neszterov (82.),  illetve Fiola (28.), Houri (84.)

Kiemelt kép: molfehervarfc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik