Magyar foci

Negyven millióba kerül a folytatás az NB I-es csapatoknak

Sallói István, ZTE sportigazgatója a Nemzeti Sport megkeresésére elárulta, cirka 40 millió forintba kerül a csapatoknak az, hogy az egészségügyi előírásoknak megfeleljenek. A beszámolóból kiderül, az idény hátralévő részére a koronavaírustesztek elvégzése önmagában 30 millió forint körül mozog, ehhez jönnek még egyéb költségek, így jön össze negyvenmilliónyi extra költség.

Amikor visszatértek a játékosok, komplett orvosi vizsgálatokon estek át, terheléses vizsgálatokon, szívultrahangon, amelyek után néhány játékosnál kisebb problémák miatt újabb vizsgálatokra is szükség volt. De pluszköltséget jelent például, hogy speciális mosásra van szükség, mert nem lehet együtt mosni a mezeket. Vagy például szintén pluszköltséget jelent, hogy amikor a távolabbi, idegenbeli meccsek előtt meg kell szálljunk, akkor a csapaton kívül más nem tartózkodhat a szálláson. Mindent együttvéve úgy negyvenmilliós pluszköltséggel számolhatunk erre a másfél hónapra, de ebből egy jelentősebb részt levesz a klubok válláról az MLSZ tízmillió forintos támogatása, illetve a fizetéscsökkentésekből megspórolt összeg

– idézi Sallóit az NSO.

Tízmilliós támogatást kapnak az NB I-es klubok
Az MLSZ ezzel segíti a koronavírusteszteket.

Az NB I szombaton egy első fordulóból elmaradt mérkőzéssel folytatódik, majd hetente két fordulót lejátszva fejeződik be még a nyáron.

Kiemelt kép: ztefc.hu/Szekeres Péter

Olvasói sztorik