Magyar foci

Szemléletváltással pörgetné fel a magyar focit az MLSZ új sportigazgatója

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Barczi Róbertet nevezte ki új sportigazgatónak, míg a női szakág vezetésével Kiss Lászlót bízta meg.

A szövetség kiemelte, a 2015-től az MLSZ versenyigazgatójaként dolgozó Barczi a „hazai labdarúgásban betöltött vezetői munkaköreinek köszönhetően sokrétű sportvezetői tapasztalattal rendelkezik” és eddigi posztjának köszönhetően rálátása van a hazai felnőtt- és utánpótlásfutballra.

„Az MLSZ elnöksége által az elmúlt években megteremtett alapot kell felhasználni arra, hogy egy szemléletváltással új irányba mozduljon el a labdarúgásunk” – nyilatkozta a honlapnak az új sportigazgató, külön kiemelve, hogy minden futballért tenni akaró emberrel szeretne együtt dolgozni.

A futballközösség minden tudására és tapasztalatára szükség van, leginkább az utánpótlás terén, ahol igazi fordulatra van szükség

Barczi Róbert arról is beszélt, hogy a generációváltáson átesett szakmai bizottság komoly szellemi hátteret biztosít majd a munkához és a bizottságban dolgozó Fehér Csaba, korábbi válogatott labdarúgó lesz a közvetlen segítője, írja az MTI.

„Szeretném, ha lendületet kapna a női utánpótlás-labdarúgás és a szakemberképzés, hiszen ezek jelentik az alapot a további fejlődéshez” – nyilatkozta Kiss László, a női szakág új vezetője, 33-szoros válogatott korábbi támadó, aki 2010 és 2013 között a női válogatott szövetségi kapitánya volt.

„A női utánpótlás-nevelő programnak a fiú programmal egyenértékűvé kell válnia” – hangsúlyozta Kiss.

Kiemelt kép: Mlsz.hu

Olvasói sztorik