Magyar foci sport

Két napig fogdában ült Tornyi Barnabás Amerikában

Április 20-án a Bors tette közzé, hogy Amerikában letartóztatták a magyar fociedzőt, Tornyi Barnabást. A vád szerint a 67 éves szakember Floridában, Orlando egyik bevásárlóközpontjában kis értékű lopáson érték és ezért letartóztatták. Honlapunk megkereste Tornyi Barnabást a novemberi esettel kapcsolatban, akkor azt mondta, egy félreértésről van szó.

Az önfizetős zónában nem a szkennerhez léptem, hanem »túltoltam« a kocsit, hogy szót váltsak a teniszpartneremmel. Álltunk, beszélgettünk (volna), de azonnal odalépett egy biztonsági őr és közölte, hogy neki rendőrt kell hívni a protokoll szerint, mert nem fizettem. Először mosolyogtunk, majd nem. Rendőrségi intézkedés lett belőle, amerikai módra, keményen, jegyzőkönyvvel, majd meghallgattak. Kértem a videó megnézését. A procedúra ekkor véget ért, »nem bűnös« lezárással

– mondta a magyar edző.

A lopásügybe keveredett Tornyi Barnabás: Nincs takargatnivalóm
Tavaly novemberben történt az eset Amerikában, megkerestük a magyar edzőt.

Szombaton azonban ezzel szöges ellentétben álló beszámolót közölt a Blikk. A napilap szerint két napig az Orange megyei börtönbe került Tornyi, akit február 14-én hivatalosan is vétkesnek találták 100 dollárt (32 100 forintot) meghaladó, kis értékű bolti lopás miatt.

„Az ügyet már lezárták. Két nap fogdára és a költségek megfizetésére kötelezték. Előbbit leülte, utóbbit kifizette”

– idézi a Blikk az Orange megyei bíróság bűnügyi igazgatóságát.

Tornyi egy 167,78 dollár (53 857 Ft) értékű bevásárlás után nem fizetett, többek között alsónadrágokat és tisztítószereket tett a kosarába. A kétnapos elzárás mellett végül a 273 dolláros (87 633 forintos) perköltséget és az 500 dolláros (160 500 Ft) óvadékot is ki kellett fizetnie, az üzletből pedig kitiltották, írja a napilap.

Honlapunk újfent megkereste az ügyben Tornyi Barnabást, aki azonban nem kívánt további nyilatkozatot tenni az esettel kapcsolatban.

Kiemelt kép: Sport TV

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.