Magyar foci

Fizetésükből adnak milliókat a magyar focicsapat játékosai a járvány elleni küzdelemhez

Összefogtak a szegediek.

A koronavírus-járvány okozta nehéz helyzet világszerte összefogásra sarkallta az embereket, sportszervezeteket. Az NB II-es Szeged-Csanád Grosics Akadémia is csatlakozik és próbál segíteni: a csapat játékosai, edzői és a klub vezetősége saját fizetésének egy részét ajánlja fel a járvány okozta vészhelyzetben nehézséggel küzdők megsegítésére.

Koronavírus elleni felajánlás: „A falusi ember nem számít?”
Szinte biztosra vehető, a magyar emberek jelentős százalékának mindaddig fogalma sem volt merre van Penyige, amíg a szatmári község polgármestere levelet nem írt Orbán Viktornak, hogy visszaküldenek bő 120 millió forintot a kormánynak.

A klub honlapja szerint egymillió forintot a szegedi GEMMA Központnak juttatnak el, hogy száz családnak és magának az iskolának fertőtlenítő- és tisztítószereket vásároljanak, további egymillió forinttal pedig a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitászt támogatják, amely az összeget tartós élelmiszerek megvásárlására és védőfelszerelések beszerzésére fordítja, és amely a járvány okozta nehézséggel küzdő hátrányos helyzetű családokon és idős rászorulókon kíván segíteni.

Nagyon örülök, hogy ilyen csapatban játszhatok, ahol ennyi jószívű és segítőkész ember van! Amint láttuk, hogy súlyosabb dolgokkal fogunk szembe nézni, mint elsőre reméltük, azonnal beszéltünk róla, hogy hogyan tudnánk segíteni. A vezetőséggel és a stábbal karöltve a játékosok egyből gyűjtésbe kezdtek. Mi a frontvonalban nem tudunk segíteni, de reméljük, ilyen módon igen

– fogalmazott Germán Tamás csapatkapitány.

Kiemelt kép: szeged-grosicsakademia.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik