Magyar foci

Urbányi István lesz a Honvéd megmentője?

Úgy tudni, sportigazgatóként tér vissza az együttes korábbi futballistája.

A klubhoz közeli forrásaink szerint a Budapest Honvéd FC hamarosan bejelenti Urbányi István érkezését. Az ötvenkét esztendős szakember nem edzőnek, hanem sportigazgatónak érkezik.

Mint ismert, a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett NB I hatodik helyén álló kispestiek csütörtökön közölték, hogy közös megegyezéssel szerződést bontanak Giuseppe Sanninóval és stábjával. Az olasz tréner munkáját ideiglenesen Pisont István vette át, bár legfeljebb az egyéni edzésmunka kialakításában lehet szerepe, hiszen a labdarúgók otthon készülnek.

A Nemzeti Sport úgy értesült, a korábbi magyar szövetségi kapitány, Bernd Storck és Horváth Ferenc neve is felvetődött; könnyen lehet, hogy az új szakvezető kiválasztásában már a korábban a Honvédban is futballozó, majd edzőként többek közt az Egyesült Államokban is tevékenykedő Urbányi is részt vesz.

Kiemelt kép: kawvalleyfc.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.